2016/01/25-2016/01.29
4. nap
Murano és a velencei kurtizán negyed
A tegnap vásárolt egész napos vaporetto jegy még ma reggel érvényes volt, egészen délután 1 óráig. Kihasználva ezt ezúttal Murano szigetére hajókáztunk. A vaporetto a 4.2-es számú megállóból indult, amit addig kerestünk, míg végül lekéstük a legközelebbi járatot, így kénytelenek voltunk megvárni a következőt. Kiderült, hogy azért nem találtuk, mert az egymás mellett sorakozó megállóktól kissé távolabb kell keresni. Ha a kikötő végében elindulunk balra, ott még folytatódnak tovább a megállók és ezt is ott kell keresni. Emiatt kevesebb időt tudtunk Murano szigetén tölteni, mert a jegyünkkel még vissza is szerettünk volna jutni.
Útközben ismét fotóztunk, ez az útvonal érdekesebb is volt, mint a tegnapi.
 |
| A 4.2-es megálló |
A zöld kupolájáról könnyen felismerhető San Simeone Piccolo templom a vasútállomással szemben található. A 18. században épült, Velence egyik utolsónak felépített temploma.
 |
| San Simeone Piccolo templom |
 |
| Hotel Canal Grande |
A Dante's Barge nevű szobor a csatorna jobb oldalán látható, a Fondamente Nove és a Murano közötti vaporetto útvonal mentén. Dante's Barge, amely olaszra fordítva a "La Diatta di Dante", azaz Dante uszája, Georgy Frangulyan orosz szobrászmúvész alkotása, mely Dantét és Vergiliust ábrázolja. Ez egy bronz szobor, mely néhány tíz méterre található a San Michele-szigettől, mely a velencei temető.
 |
| Dante's Barge |
A városközponttól nem messze, északkeleti irányban a lagúnában található San Michele-szigete, mely Velence temetőjeként működik. Valamikor két kisebb szigetből, a San Michele-ből és a San Cristoforo della Pace-ből állt, melyek között keskeny csatorna húzódott, amit 1837-ben betemettek.
 |
| San Michele-sziget |
A két kis sziget korábban helyi kirándulók és halászok úti célja volt. 1469-97 között itt építette fel Mauro Coducci Velence legelső reneszánsz templomát, a Chiesa di San Michele in Isolát, melyet Szent Mihály tiszteletére szenteltek fel. Szent Mihály az Ítélet napjának mérleget tartó arkangyala, a lelkek mérlegelője. Az épület fehér és halványszürke isztriai márványból épült. A templom mellett áll a gyönyörű, hófehér kupolás Cappella Emiliani, valamint a XV. században épült kolostor – miután a szerzetesek elhagyták a szigetet, ez utóbbi egy ideig börtönként is funkcionált –, s melyen keresztül a temetőbe léphetünk.
 |
| Capella Emiliani és a kolostor |
 |
| Chiesa di San Michele |
Az itt működő kamalduli szerzetesek legismertebbike Fra Mauro barát volt, aki a kolostorban élt, s készítette térképeit. Fra Mauro fiatal korában kereskedőként és katonaként beutazta a Közel-Keletet. Bármilyen furcsa is – legalábbis Velence ódon hangulatához képest – a város temetője nem olyan régi, mint más olasz városoké; a San Michele-sziget csupán 1807 óta, Velence francia meghódítása után lett temető, amikor Napóleon megtiltotta, hogy Velence szárazföldi részein, vagy a szigeteken temessék el a helyiek szeretteiket, gyakran ugyanazok alá a terek alá, ahol az ivóvízgyűjtő ciszternák is voltak.
Ekkor választották ki temető céljára a San Michele-szigetet, melyet Gian Antonio Selva velencei építész tervezett; a temető belsejében áll egy kisebb templom, a Chiesa San Cristoforo, míg parcelláit a különböző felekezetű elhunytak számára külön alakították ki. Mindez járványügyi szempontból indokolt is volt, csakhogy a sziget méretét tekintve túl kicsinek bizonyult, alig száz év alatt betelt, ma már csak a híresebb emberek, vagy a védett sírok élveznek háborítatlanságot, minden más esetben tíz év után az eltemetetteket kihantolják és a csontokat egy közös osszuáriumban tárolják, így helyet teremtve az új temetéseknek.
Murano
Kevésbé színes, kevésbé látványos, mint Burano, messze nem olyan titokzatos és elhagyatott, mint Torcello, és Velence romantikáját sem közelíti meg, mégis az egyik legfelkapottabb látnivaló a lagúnákban. Ez Murano, melynek egy sajátos vonzereje csábítja földjére a turistákat, mégpedig messze földön híres üveggyártása.
A Velencétől másfél kilométerre északkeleti irányban fekvő sziget - akárcsak Burano - öt, egymástól csatornákkal elválasztott városrészre tagolódik, s középütt - akárcsak Velencét - saját "Canal Grandéja", a Canale Ponte Longo választja ketté a városrészeket. A szigetnek ma 5600 főnyi lakossága van, akik elsősorban az üvegművességből élnek, persze ez nem volt mindig így.
Muranonak is halászatból, sókitermelésből és kereskedelemből éltek a lakói a XI. századig. Ekkor azonban - a Velencébe való kivándorlás okán - a sziget hanyatlásnak indult. Igazi fellendülése csak 1291 után kezdődött meg, amikor - a tűzveszély miatt - Velencéből kitiltották az üvegműveseket, s a mesteremberek Muranora költöztek
Murano egyik leglátványosabb épületei közé tartozik a Campo Santo Stefanon álló 19. századi óratorony. Ugyanezen a téren található egy gyönyörú kék színú üvegszobor is.
 |
| Az óratorony |
Murano utcáin való sétánk közepette találtunk egy ingyenesen látogatható üvegmúzeumot, ahol az üvegkészítő gépeket is meg lehetett tekinteni.
A gépek mellett egy gyönyörú kiállítást is láthattunk:
Kicsit elszámoltuk magunkat időben, így mire visszaértünk a vaporetto megállóhoz jóval elmúlt már 1 óra, pedig elvileg addig volt érvényes a jegyünk, viszont megpróbálkoztunk vele átmenni és simán átengedett. Csodálkoztunk rajta, de örültünk neki.
Utolsó előtti napunk volt és Velencében még volt egy hely, amit mindenképp meg szerettünk volna nézni, ami nem más, mint a régi kurtizán negyed, a Rio terà delle Carampane és környéke.
 |
| Karneváli hangulat |
A San Polo Sestiere-ben van egy híd, amely egy valóban egyedi nevet visel: Ponte delle Tette, azaz a Mellek hídja. A hídon kívül valójában több bordély is volt a környéken, és gyakran a prostituáltak kinyitották az ablakokat "feltárva az árut". A Serenissima idején ez egy igazi piros lámpás körzet volt, amelyet a kormány nagyon pontosan szabályozott.
Állítólag a köztársaság kormánya kényszerítette a prostituáltakat, hogy mutogassák melleiket a járókelőknek, hogy csábítsák őket; ám valójában a homoszexualitás nagyon gyakori volt a velenceiek körében, és a kormány különböző módokat próbált keresni ellene.
 |
| Ponte delle Tette |
Nem messze található a Rio terà delle Carampane, egy másik helyszín, amely a világ legrégebbi foglalkozásához kapcsolódik. Valójában ott voltak Rampani úr házai, amelyeket menedékháznak használták a régi és szűkölködő prostituáltak számára. A velencei Ca jelentése „otthon”, és attól a pillanattól kezdve a „carampana” egy olyan nőt jelentett, aki öreg és hanyag, ezt a kifejezést még ma is használják.
 |
| Rio terà delle Carampane |
 |
| Így hordják ki a postát |
A Frari nevű ferencesrendi templom jelenlegi épületét a XIII. században kezdték el építeni, befejezésére pedig jó 100 évet várni kellett. A templom számos dózse nyugszik, és állítólag e templom őrzi Canova szobrászművész szívét is, melyet egy piramis alakú műemlék tartalmaz. Ezt a művész eredetileg Tiziano síremlékének szánta, de pénzhiány miatt nem készült el. Canova halála után felajánlásokból fejezték be.
 |
| A Frari |
 |
| A Frari |
A Scala del Bovolo egy eldugott épület a Suzent Márk tér közelében. Tényleg nem könnyű megtalálni, mi is sokáig kerestük, de mindenképp megéri felkeresni, mert kívülről is nagyon jól néz ki. Szerettünk volna bemenni, de sajnos épp nem volt nyitva.
 |
| Scala del Bovolo |
 |
| Scala del Bovolo |
 |
| Scala del Bovolo előtere |
Aznap jöttünk rá, hogy Velencében hiába van valami egy köpésnyire, ha az épp a csatorna másik oldalán van, a legközelebbi híd pedig több száz méterre...
5. nap
A hazautazás
Reggel 10 óra környékén elhagytuk a szállásunkat és elindultunk a Piazzale Roma felé, de mivel volt még időnk jócskán, ugyanis a gépünk csak fél 5-kor indult, ezért leültünk a tér mellett lévő Giardini Papadopoli nevét viselő parkba. A bőröndökkel nem volt kedvünk túl messzire elcsatangolni, úgyhogy a park többi részét nem jártuk be, csak az elejét.
 |
| A park |
 |
| A park |
 |
| Játszótér a parkban |
 |
| Galambok a parkban |
A Piazzale Romára menet még csináltunk egy utolsó képet a Canal Grandéról:
Pontosan ezen a hétvégén kezdődött a karnevál, a Piazzale Román már látható volt a készülődés jelei, pl. a piros ruhába öltözött lányok felvonulása. Ekkor sajnáltuk, hogy nem maradhatunk tovább, vagy hogy nem egy héttel későbbre tettük az utazást. De talán majd máskor lesz rá lehetőségünk, hogy a karneválon is részt vehessünk.
 |
| Felvonulás |
Délután 1 óra környékén kerestünk egy buszt, ami a Trevisoi reptérre megy. A buszből is fotóztunk, elég jó képek lettek:
 |
| A repülőtér belülről |
 |
| A repülőtér kívülről |
Landolás után még előttünk állt egy másik hosszú út Londonból haza Leeds-be. Kicsit fárasztó volt ez így, de Velencét mindenképp érdemes volt megnézni. Ha valaki oda látogat érdemes csak úgy céltalanul is bolyongani, akár éjszaka is, mikor különösen romantikus a város, hiszen minden kis sikátorban, minden sarkon látható valami szépség, egy kis híd, egy szép épület, vagy éppen egy remek pizzéria. Ilyen esetben már nagyon könnyű eltévedni, tehát javasolt térképpel felszerelkezni. Mi rengeteget gyalogoltunk, meg is bántam, hogy olyan csizmában mentem, ami nem igazán az ilyen hosszú sétákra van kitalálva. Már a második nap nagyon fájt benne a lában, gondoltam rá, hogy veszek ott valahol egy sportcipőt, de amikor megláttam az árakat inkább letettem róla. Ezt leszámítva kellemes pár napot töltöttünk ott.
Kapcsolódó bejegyzések:
Olaszország - Velence 1. rész
Olaszország - Velence 2. rész
Olaszország - Velence 3. rész
