Spanyolország - Costa Blanca - 1. nap

Costa Blanca - A fehér tengerpart

2017/05/10 - 2017/05/15

1. nap

ALICANTE

Megérkezés és séta a városban

Spanyolország egyik legszebb tengerparti szakasza a Costa Blanca, azaz fehér part. Nevét a homokjának színéről kapta. 6 napra látogattunk ebbe a paradicsomi környezetbe.

A Costa Blanca Alicante provinciában található Spanyolország dél-keleti részén és 200 km-es szakaszon várja a nyaralni vágyókat. A hőmérséklete nagyon kellemes, nyáron 25-30 fok és télen sem megy 15 fok alá, így egész évben népszerű a turisták körében. Igazi mediterrán paradicsomi hangulat uralkodik itt, az őshonos pálmafák, déligyümölcsök, egzotikus növények száma Európában egyedülálló. Híres még rendkívül tiszta levegőjéről is. Nem csak zsúfolt üdülőhelyek, hanem festői városkák és falucskák is várják az ide látogatókat. A fürdeni vágyók, és a kirándulásokat kedvelők, valamint a bulizós tipusok is egyaránt megtalálják itt a nekik való programokat.

A gépünk reggel negyed 10-kor indult angliai idő szerint, Leeds-ből. Mint ahogy azt a Ryanairtól már megszokhattuk, nem volt túl nagy késés, azért a fél óra az általában becsúszik. Más légitársaságokhoz képest azonban ez még jónak számít. Nem szeretek repülni, szerintem ez az a dolog, amit soha nem lehet megszokni. Nem mondhatnám, hogy az út zökkenőmentes volt, mindig vannak az általam annyira gyűlölt légörvények, amibe ha belemegyünk elkezd rázkódni a gép. Persze filmeken látom, hogy egy repülő miket képes kibírni, azért ezek a légörvények mindig ilyesztőek. Egy 3 órás út alatt pedig elkerülhetetlen, hogy bele ne szaladjunk egybe. A leszállás sem ment simán, ahogy a pilóta lerakta a gépet, egy kicsit visszapattant. De mindenesetre sértetlenül megérkeztünk az alicantei repülőtérre. Mikor leszálltunk kicsit meglepődtem a 25 fokos fülledt meleg miatt. Persze olvastam, hogy itt mindig meleg van, de nem számítottam rá, hogy ennyire. Pedig egy rövidnadrágon és pár rövidujjú felsőn kívül nem is vittem magammal más nyári cuccot. Sőt, még a rövidnadrágot is ki akartam rakni a bőröndből. Még szerencse, hogy nem tettem.

Egy kép a repülőgépből

A Dickmanns-tól előre lefoglaltunk egy bérautót, ahogy ígérték, jöttek is elénk kisbusszal a repülőtérre. Alig vártunk 5 percet. Viszonylag könnyen megtaláltuk a buszmegállójukat is. Kb. 5 perces autóútra volt az irodájuk. Pár perces adminisztráció után kaptunk egy Citroen Cactust, ami majdnem zsír új volt, csupán 1500 km volt benne. Sokat nem vacakoltak a bérbeadással, még depozitot sem kértek és nagyon jutányos áron sikerült kibérelni. Először arra gondoltunk, hogy csak egy robogót bérlünk, de mivel ez sem került sokkal többe és kényelem szempontjából azért nem ugyanaz, így az autó mellett döntöttünk. Nem akartunk csak Alicantéra összpontosítani, kicsit többet szerettünk volna látni a Costa Blancából, így mindenképp ez tűnt a legjobb megoldásnak, ha nem akartunk fél napokat utazással tölteni valami tömegközlekedési eszközön.

A szállásunk Alicantéban volt, a booking.com-os foglalás során még azt írták, hogy saját ingyenes parkolóval rendelkezik, ám amikor pár nappal utazás előtt rákérdeztem, kiderült hogy nekik nincs parkolójuk, de nem messze a hostaltól van egy parkoló, napi 12 euróért. Kicsit fel is húztam magam rajta, hogy akkor minek írják, hogy van... Na mindegy, a GPS-be bepötyögtük a parkoló címét, egész könnyen meg is találtuk. A megszokott angliai bal oldalas közlekedés után kicsit furcsa volt a jobb oldal, először párom bal oldalt akart menni, úgy szóltam neki, hogy nem Angliában vagyunk. A táj már ezalatt a 25 perces úton is a szívemhez nőtt. Pálmafák, tengerpart, napfény...

Alicante a Costa Blanca fővárosa, helyi nyelven Alacant-nak nevezik. A Valenciai Autonóm Közösség déli részén, a Benecantil hegy lábánál található. A szállásunk a Calle San Fernando-n volt. A parkoló, ahol az autót hagytuk, onnét kb 500 méterre található. Igen ám, csak nem tudtuk melyik irányba induljunk el. Ezekbe a kirándulásokba ezt utálom a legjobban. Megérkezik valahova az ember és olyan ismeretlen a táj, hogy csak néz szét maga körül és egyszerűen nem tudja merre induljon... GPS-be hiába ütöttem be, gyalogos módban nem az igazi. Aztán megkérdeztünk ott egy helyi srácot, aki nagyon kedves volt és útbaigazított minket. Nem voltunk már messze, pár perc után meg is pillantottuk a névtáblát. Innen már nem volt nehéz, csak a házszámot kellett megkeresni. Még szerencse, hogy a spanyolok nem szokták annyira túlbonyolítani, mint az angolok, hogy a 70-es után pl. a 90-es jön és a 72-eset nem is a 70-es közelében kell keresni, hanem jóval arrébb. Nemsokára megláttuk a Hostal Milan feliratot az egyik lépcsőház bejáratán. Megérkeztünk. Egy nő jött felvenni az adatainkat. Nem igazán volt a helyzet magaslatán. Ráadásul arról panaszkodott, hogy előző nap csak 23 fok volt és hogy mennyire fázott... Jönne el Angliába, itt mennyire fázna... Mikor végre sikerült neki az adatfelvétel, következett a fizetés. 180 euró volt 5 éjszakára. Kártyával akartam fizetni, de miután a nő 5 percet szerencsétlenkedett vele, szóltam, hogy majd inkább kifizetem készpénzben. Végre megkaptuk a kulcsot. A 3. emeleten volt a szállásunk. Ahogy beléptünk egy színes szoba fogadott. Tisztának tiszta volt, de a képeken valahogy másképp nézett ki. Azt, hogy ágyneműt nem kapunk, már megszoktuk, mert Spanyolországban az nem divat. Biztosítanak pokrócokat, aztán ha az nem tetszik bizonyos összegért kérhetsz ágyneműt is, de mi nem szoktunk. Viszont azt már kicsit rosszalva konstatáltuk, hogy törölközőket sem katunk, pedig az általában mindenhol jár alapból. Volt viszont egy zsír új hűtőnk, ami kicsit kárpótolt. Volt egy TV is, de azt ki se próbáltuk.

Kb. 4 óra lehetett, amikor megérkeztünk a szállásra. Kicsit kifújtuk magunkat, gyorsan átöltöztem lengébb ruhába és elmentünk sétálni. A szállásunk nagyon jó helyen volt, 1 utcával mögötte volt a kikötő és a La Postiguet strand is kb. 5 perc sétaútra található. Először a kikötő felé mentünk. Rögtön a kikötőből indul az Explanada de Espana nevezetű sétány, mely Alicante egyik leghíresebb látnivalója. Rengeteg képeslapról visszaköszön ez a pálmafákkal, és 1-2 szoborral, néhol színes virágokkal szegélyezett sétány.

A Parkolóval szemben ez a kép tárult elénk

A híres Explanada de España

Mellette ott húzódik a kikötő, ahol drágábbnál drágább jachtok sorakoznak.

Folytattuk tovább a sétát a pálmafák szegélyezte kikötő mellett. Itt-ott felbukkant néhány szobor is, amik nem voltak túl szépek, de azért megörökítettük.

A Canalejas emlékmű viszont már szépen mutatott a körforgalom közepén a Parque de Canalejas /Canalejas Park/ elején. Az emlékművet a liberális párt hősének, José Canalejas Mendez tiszteletére emelték, akinek Alicante nagyon sokat köszönhetett. Canalejast 1912-ben egy anarchista meggyilkolta a madridi Puerta del Sol-on, a híres San Martín könyvesbolt előtt, 58 évesen.

A Canalejas emlékmű

Ezúttal nem mentünk el egészen a Canalejas Parkig, azt egy másik alkalommal látogattuk meg. Az emlékműnél visszafordultunk és elindultunk visszafelé, a kikötő másik irányába. Ott, egy hatalmas régi vitorlás hajót láttunk, kikötve a part mellett. A "Santísima Trinidad" egy spanyol hajó volt, kezdetben 120 ágyúval, majd később kibővítették 140-re. Abban az időben ez volt a legnagyobb hajó, ami létezett. Amit itt láthatunk a kikötőben, nem az eredeti, csak egy másolat, mivel az eredeti 1805-ben a Trafalgar-i csatában tragédiát szenvedett. Egy kemény küzdelem után az angolgok elfogták, de akkor már nagyon rossz állapotban volt, 200 halottal és 100 sérülttel. Az angolok minden erőfeszítésüket belefektették, hogy megmentsék és kivontasság Gibraltár kikötőjébe, ám végül a hajó megadta magát. Jelenleg a tenger mélyén fekszik. Sajnos a másolatát csak kívülről láthattuk, belülről pillanatnyilag nem látogatható.

A kikötő ezen része mellett volt egy nagy tér, egy kaszinóval, a Meliá Alicante nevű 4 csillagos szállodával és néhány étteremmel valamint egy díszes lovas körhintával. Nagyszerű lálátás nyílt innét a Benacantil hegyre, tetején a Santa Barbara erőddel.

Háttérben a Benacantil hegy

A Benacantil hegy, tetején az erőddel

Lovas körhinta

Pár lépésre láthattunk egy vízben álló szobrot is, aminek a neve "Ikarusz visszatérése". Mindenképpen érdekes megközelítése ez az Ikarusz legendájának, aki mint tudjuk a vízbe esett és ezúttal szörfdeszkával tér vissza a tengerből. A szobor Esperanza d' Ors munkája.

A La Postiguet strand felé indulva láttunk még egy furcsa szobrot, háttérben egy szökőkúttal.

A La Postiguet strandra ezúttal nem fürödni mentünk, hanem csak megnéztük, bár az idő alkalmas lett volna akár fürdésre is. 25 fok volt, de elég fülledt volt a levegő. Viszont érdemes megfigyelni a homokos part színét, ha nem is fehér, de valóban sokkal világosabb, mint más partokon. A pálmafák, a kék víz és a gyönyörű kék égbolt nagyon kellemes hangulatot kölcsönzött. Nagyon szeretem nézni, ahogy hullámzik a tenger, és imádom az olyan nagy hullámokat, amik itt voltak Alicantéban.

Továbbmentünk az Isla Marina étterem felé. Közben persze megállás nélkül gyönyörködtünk a tájban. Itt is volt egy szobor, egy nő, amint a tengert nézi, Vicente Ferrero Molina alkotása.

A tengert néző ői szobor

Az Isla Marina után visszafordultunk, de most a főút mellett mentünk vissza és végül a szökőkúthoz jutottunk, ahol egy másik szobrot is észrevettünk.

Ezután sétánkat a bikaviadal aréna felé folytattuk, mert az soha nem maradhat ki. Ha már bikaviadalra nem tudtunk menni, legalább ennyi kárpótolt. Útközben bementünk egy kisebb üzletbe, hogy üdítőt vegyünk és ha már megláttuk a sangriát, akkor azt is. Az eladó férfi nagyon kedves volt, talán az egyetlen Alicantéban, aki nem fapofával szolgálta ki az embereket. Miután kimentünk a boltból, biztos látta, hogy rögtön fel is bontottam a Fantát, kijött a bolt elé és utánunk szólt, hogy várjunk, ad poharat és hogy ne aggódjunk, ingyen van. Ez tényleg kedves gesztus volt tőle, bár megszoktuk már, hogy üvegből iszunk, de ha már egyszer adta, elfogadtuk. Annyira lelkes volt, hogy nem akartam visszautasítani.

Maga az aréna épülete nem annyira látványos, mint mondjuk a sevillai vagy a madridi, egy egyszerű épület. A Plaza de Espanával szemben található. Be akartunk menni megnézni a múzeumot, de már nem sok idő volt zárásig, én meg nem szeretek végigrohanni a dolgokon, főleg nem ilyen helyen, így ezt elhalasztottuk és csak kívülről tekintettük meg.

Az alicantei aréna csak egy másodosztályú rangot kapott a királyi rendelet szerint, ami az arénákat 1-3-ig osztályokba sorolja, a kora, tradíciója, mérete és az évi rendezvényeinek száma szerint. Mégis ez Valencia tartományának legrégebbi arénája. Az első viadalt az 1600-as években rendezték ebben a vároaban. Akkor még különböző helyeken tartották, mint pl. a Plaza del Mar vagy a Plaza de San Francisco tereken. Az arénát eredetileg 1848-ban építették, de csak 1888-ban kapott nagyobb jelentőséget, amikor 16 ezerre növelték a befogadási képességét, egy városban, ahol az akkori lakosság száma csak a 19 ezret érte el. Az első viadalokat június 15 és 16 között tartották ugyanebben az évben, "Lagartijo", "Guerrita" és "Lagartija" szereplésével.

Annak ellenére, hogy egy nagyon régi arénáról van szó, és rengeteg megtartott viadalról, mindössze csak egyetlen haláleset történt itt, a sevillai Manuel Díaz, - akit "Minuto Chico" néven is ismertek, -veszetette itt életét, 1911-ben, a "Faccioso" nevű bika ellen. Bikaviadalon kívül számos más eseménynek is helyszínt adott az aréna, politikai- és sportrendezvényeknek, ill. koncerteknek.

Ami a legjobban tetszett az egész városban, az az aránával szemben található "Encierro", azaz bikaterelés nevű szobor volt. A bikaviadal témában híres szobrász, Nacho Martín életnagyságú alkotása. 7 részből áll, ló és lovasa, valamint 5 bika. A bikák annyira élethűek voltak, hogy eléjük állva elképzeltem, mit érezhet egy torreádor, amikor egy élő bika áll vele szemben. TV-ből vagy az aréna nézőteréről nézve nem tűnnek akkora hatalmasoknak ezek az állatok, mint szemben állva testközelből.

A szobor melletti téren, a Plaza de Espana-n, egy másik szobor látható: "Alicante al foguerer". Betonból, kőből és márványból készült, José Gutierrez Carbonell szobrász munkája. Egy nő, egy férfi és egy gyermek alakját ábrázolja.

Szemben a túloldalon egy aranyos kis parkot fedeztünk fel, a közepén szintén egy emlékművel. Sajnos nem találtam róla semmilyen információt, de a figurákból ítélve valami vallási vonatkozása lehetett. Ha már itt volt náluk a sangria, leültünk az egyik padra és iszogattunk kicsit. Bár mondtam, hogy óvatosan, ne nagyon mutogassuk az üveget, mert ha jól tudom Spanyolországban is tilos köztereken alkoholt fogyasztani.

Volt itt a parkban egy férfi rajtunk kívül, épp egy másik padon ült, szerintem már nem volt szomjas. Mikor mentünk volna ki a parkból, megállított minket hogy mennyi az idő. Épp akkor volt 8 óra 40 perc. Rámutatott az emlékműre és valami olyasmit mondott - nem nagyon értettem az akcentusát, - hogy ez a szent szűz lesz a tanú rá, hogy a Madrid ma bejut a Bajnokok Ligája döntőjébe. Ekkor jutott eszembe, hogy valóban aznap volt az Atletico Madrid - Real Madrid elődöntő visszavágó és 5 perc múlva kezdődött a meccs. Ahogy elindultunk a szálláusnk felé, látva, hogy minden kocsmában a meccs ment, párom felvetette az ötletet, hogy mi lenne, ha felvinnénk a szobánkba az üdítőt és a megmaradt sangriát, aztán keresnénk egy kocsmát és egy kis sangria mellett megnéznénk a meccset. Én persze benne voltam, úgyhogy kerestünk egy olyan helyet, ami nem volt tömve és nem volt lepukkanva. Nemsokára találtunk is. Itt látszott, hogy Spanyolország mekkora egy fociőrült nemzet. A kocsmában folyamatosan azon vitatkoztak, hogy ki kinek drukkol. Azért az meglepett, hogy kb. a 90% a Madrid melett volt, pedig mindkettő spanyol csapat. Az egyik azt mondta, hogy ő alapvetően Sevilla drukker, de a Bajnokok Ligája a Madridé, úgyhogy ő ebben a kupában mindig nekik fog drukkolni. Mivel én is Real Madrid drukker vagyok, így nagyon élveztem, hogy ennyien buzdítják a csapatot. Végül minden jól végződött, 2-1-re kikaptunk ugyan, de bejutotottunk a döntőbe, mivel az előző meccset 3-0-ra megnyertük, így összesítésben, 4-2-vel sétáltunk tovább.

Egy kép a kocsmából

A sangria, amit ittunk, nem volt a legjobb, de a hangulat azért nem volt rossz, és a kocsma is nagyon barátságos volt. A falra különböző frappáns írások voltak kifüggesztve angolul és spanyolul:

"Már megint hétfő! Még szerencse, hogy a holnap után következő nap már a péntek előestéje."
"Nem az érkezik hamarább, aki gyorsabban megy, hanem aki tudja merre tart."
"Gondolkodj, higyj, álmodj, merj."
"Az élet azoké, akik mernek kockáztatni, nem azoké, akik csak nézik, ahogy elmúlik."
"Mindig van ok a mosolyra."
"Ne a tökéletes pillanatra várj, ragadd meg a pillnatot és azt tedd tökéletesen."

Egy a sok közül

A meccs után visszamentünk a szállásunkra és nemsokára lefeküdtünk aludni, mert hosszú volt a nap. Az éjszaka rendkívül zajos volt, azt hiszem sikerült Alicante legzajosabb utcájában szállást foglalnom. Üvegcsörömpöléstől, kukáskocsik zajától kezdve mindent lehetett hallani és egész éjszaka. Reggel felé kezdett már elcsendesedni minden. Ami még nagyon zavart, hogy ablak nem volt a szobában, csupán egy erkélyajtó egy pici erkéllyel, amin ugyan volt egy rácsos ablak, de ha a sötétítőt is elhúztuk, akkor teljesen sötét volt. Mikor éjszaka felkeltem inni úgy kellett tapogatóznom, hogy hol a villany, mert semmit nem láttam. Ebből tanulva legközelebb annyira húztuk be a sötétítőt, hogy egy kis fény be tudjon jönni. A másik, ami meglepett, hogy nem volt radiátor. Nem mintha szükség lett volna rá, sőt, túlságosan is meleg volt, de télen azért biztos nincs melegük.


Kapcsolódó bejegyzések:

Spanyolország - Costa Blanca - 1. nap
Spanyolország - Costa Blanca - 2. nap
Spanyolország - Costa Blanca - 3. nap
Spanyolország - Costa Blanca - 4. nap
Spanyolország - Costa Blanca - 5. nap
Spanyolország - Costa Blanca - 6. nap