Costa Blanca - A fehér tengerpart
2017/05/10 - 2017/05/15
4. nap
Isla de Tabarca
A mai nap a közeli szigetre, Isla de Tabarca-ra látogattunk el. A hajó reggel 11 órakor indult. Kissé korábban érkeztünk a kikötőbe, mert nem tudtuk pontosan honnét fog indulni, ezért hamarább indultunk, de könnyen megtaláltuk. Megvettük a jegyeket, és mivel legalább 1 óránk volt még indulásig, sétálgattunk egy kicsit a kikötő mellett lévő parkban.
Idejében visszatértünk a kikötőbe a hajóhoz, még így is várnunk kellett pár percet, hogy beszállhassunk.
Végre elindultunk. A menet közbeni nagy szél miatt nem élveztem annyira az utazást, jobb lett volna, ha a fedett belső részbe ülünk és nem a felsőbe, ahonnan ugyan láttunk mindent, de a szél miatt nagyon hideg volt.
A Tabarca sziget Valencia tartomány legkisebb lakott szigete melynek átlagos lakossága 100 fő. A sziget 1800 m hosszú és 400 m széles. Nyári hónapokban az ide látgatók száma eléri a napi 3000 főt. Májustól Októberig naponta lehet a szigetre jutni hajóval Alicante, Torrevieja, Santa Pola-ból, az út 30-60 perc attól függően melyik kikötőből indulunk. Egy út ára oda-vissza 15 eurotól kezdődik. Ha Alicantéból megyünk, 50 percet vesz igénybe.
A sziget lakossága olasz származású fogoly volt, akik a tizennyolcadik század folyamán érkeztek a szigetre, amikor felszabadultak a mór uralom alól. Egy Tabarca nevű tunéziai szigeten tartották őket fogva. Spanyolországban politikai menedékhelyet találtak, és azért lettek a szigetre küldve, hogy gyarmatosítsák azt, ahol kezdetben főleg halászattal foglalkoztak. Nem nehéz kitalálni, hogy a jelenlegi lakosok többsége ezeknek a menekült családoknak a leszármazottai, elég csak megkérdezni a vezetéknevüket.
A szigeten találhatók éttermek, kávézók, és lehetőség van búvárkodásra és fürdőzésre egyaránt.
A hajóutat ugyan úgy reklámozzák, hogy lehet látni a halakat is a kikötő környékén, de ebből csak annyi az igaz, hogy mikor megérkezünk kenyérdarabokat dobálnak be a vízbe, amire odagyűlnek a halak és ha szerencsénk van, a hajó nem túl tiszta ablakából láthatjuk őket. Mi nem láttuk...
A hivatalos menetrendben úgy volt meghirdetve, hogy 4 órakor van a visszaút, de mikor kiszálltunk a hajóból, mindenkivel közölték, hogy 5 órakor fogunk visszafelé indulni. Nem örültünk neki túlságosan, főleg hogy tudtuk, nem egy nagy sziget és számításunk szerint kevesebb idő is elég lett volna, hogy körbejárjuk. Így utólag hozzáteszem, jól sejtettük. No, ez nem azt jelenti, hogy megbántuk volna, hogy elhajókáztunk a szigetre, sőt, még ma is kellemesen gondolok vissza rá. Nem volt ugyan sok látnivaló rajta, de a kicsiny település hangulata, a mezők naptikkasztott pusztasága teljesen magával ragadott. Nekem nagyon tetszett. Bár, ha nem lenne annyi turista, akkor sokkal jobb és élvezetesebb lenne az ott tartózkodás. A turisták pedig csak jöttek és jöttek, egyre több és több hajó kötött ki a kikötőben.
A tenger ezen a részen, mint a Costa Blanca sok más tengerpartjain, kristálytiszta a víz.
Reggeliztünk ugyan Alicantéban indulás előtt, de a kikötőben kapott szórólapon megláttunk egy palacsintás desszertet és megkerestük az éttermet. Leültettek minket egy kinti asztalhoz, ami nagyon hangulatos volt. A palacsinta is jól nézett ki, ízre már nem voltam annyira elragadtatva tőle, de meg lehetett enni. A nasi után elindultunk felfedezni a szigetet. Először a part mentén tettünk egy hosszabb sétát.
A sziget sziklás partjain rengeteg madár él, több helyen is ki volt függesztve a tábla, hogy ne zavarjuk a sziget madarainak élőhelyét.
Az alábbi képen látható éttermet csak egyetlen dolog miatt fotóztam le: "Restaurante Anita", vagyis ugyanazt a nevet viseli, amit én.
A parti séta után a falu felé vettük az irányt.
Van egy városfal is a szigeten, amely a sziget védelmi rendszeréhez tartozik. A falak teljes egészében homokkőblokkokból épültek, mely La Cantera-ból, a sziget nyugati részéről származik.
A városfal építése a XVIII. századból származik, ennyi maradt meg a sziget lakói által épített fellegvárból, mely azt a célt szolgálta, hogy ellenálljon a berber kalózok folyamatos támadásainak. Belül az úgynevezett Castell de Tabarka található, amelyből semmi sem maradt meg, mivel alapjait a jelenlegi plébániatemplom felépítésére használták. A XIX. század végén alakították át a fellegvárat templommá.
A külső városfal több bejárattal is rendelkezett, néhányuk nagyszerű állapotban maradtak fenn.
A falu annyira kicsike, hogy rövid idú alatt az egészet be lehet járni, de itt is jól megfigyelhetők a színes házak, melyek a halászfalvakra jellemzőek.
A szigeten látható a barokk stílusú, ívelt bejáratú San Pedro templom, mely hosszú idő óta felújítás alatt áll. Mivel a területhez tartozó önkormányzatnak nincs a felújításra elegendő pénze így a szigeten lakók finanszírozzák, illetve a turisták adományaiból épül újjá a templom igen lassan.
A nagy melegben felfrissítettük magunkat egy kis helyi sangriával, ami nem volt olcsó, de nagyon finom volt. Éhesek is voltunk már, de a horribilis árak miatt nem akartuk bevállalni, ráadásul maximum a pizza lett volna olyan, amit megettünk volna a kínálatból, ahhoz meg nem volt nagy kedvünk. Egy jó tanács, az ide utazóknak: mindenképp vigyünk magunkkal némi harapnivalót, ha nem akarunk éhesek maradni vagy horribilis összegeket költeni valamelyik étteremben.
Délután 3 óra körül ott tartottunk, hogy végigjártuk az egész szigetet és már csak arra vártunk, hogy induljon visszafelé a hajónk. Mint már írtam, mindenképp érdemes volt megnézni, de kicsit sok volt az az idő, amit hagytak rá. Végül azért feltaláltuk magunkat, szerencsére vittünk magunkkal fürdőruhát és kifeküdtünk kicsit napozni a partra és kicsit megmártúztunk a vízben is, bár papucs nélkül azért nem mertem volna bemerészkedni a vízbe, mert nem homokos volt a tenger feneke, hanem sziklás, ráadásul tele tengeri sünökkel. A víz viszont elég langyos volt.
Még így is egy órával indulás előtt ott voltunk útra készen a kikötőben. A napozás sem nagyon kötött le minket, mivel persze napolajat nem vittünk magunkkal és már kezdte égetni a nap a bőrünket. Jó fél óra múlva végre beállt a hajónk és felszállhattunk. Utána még várakoztunk pár percet, mire mindenki megérkezett a hajóra. Annyira kiszívott minket a nap, hogy az út háromnegyedét végigaludtuk visszafelé. Viszont ezúttal a hajó fedett alsó részébe ültünk.
Alicantéba érve visszamentünk a szállásra és aznap már nem volt kedvünk semerre se menni. Szombat lévén, a mai éjszaka volt a legzajosabb. Másnap reggel jöttünk rá, amikor kimentünk az utcára, hogy az állandó éjszakai üvegcsörömpölés abból adődik, hogy a közeli bárból a személyzet egyesével dobálgatja be a kukába az üres üvegeket...
Kapcsolódó bejegyzések:
Spanyolország - Costa Blanca - 1. nap
Spanyolország - Costa Blanca - 2. nap
Spanyolország - Costa Blanca - 3. nap
Spanyolország - Costa Blanca - 4. nap
Spanyolország - Costa Blanca - 5. nap
Spanyolország - Costa Blanca - 6. nap
Isla de Tabarca
A mai nap a közeli szigetre, Isla de Tabarca-ra látogattunk el. A hajó reggel 11 órakor indult. Kissé korábban érkeztünk a kikötőbe, mert nem tudtuk pontosan honnét fog indulni, ezért hamarább indultunk, de könnyen megtaláltuk. Megvettük a jegyeket, és mivel legalább 1 óránk volt még indulásig, sétálgattunk egy kicsit a kikötő mellett lévő parkban.
 |
| Több ilyen fa is volt a parkban, elég érdekes a lógó gyökerei miatt |
Idejében visszatértünk a kikötőbe a hajóhoz, még így is várnunk kellett pár percet, hogy beszállhassunk.
 |
| Ezzel a hajóval mentünk a szigetre |
 |
| A hajó belülről |
Végre elindultunk. A menet közbeni nagy szél miatt nem élveztem annyira az utazást, jobb lett volna, ha a fedett belső részbe ülünk és nem a felsőbe, ahonnan ugyan láttunk mindent, de a szél miatt nagyon hideg volt.
Isla de Tabarca
A sziget lakossága olasz származású fogoly volt, akik a tizennyolcadik század folyamán érkeztek a szigetre, amikor felszabadultak a mór uralom alól. Egy Tabarca nevű tunéziai szigeten tartották őket fogva. Spanyolországban politikai menedékhelyet találtak, és azért lettek a szigetre küldve, hogy gyarmatosítsák azt, ahol kezdetben főleg halászattal foglalkoztak. Nem nehéz kitalálni, hogy a jelenlegi lakosok többsége ezeknek a menekült családoknak a leszármazottai, elég csak megkérdezni a vezetéknevüket.
A szigeten találhatók éttermek, kávézók, és lehetőség van búvárkodásra és fürdőzésre egyaránt.
A hajóutat ugyan úgy reklámozzák, hogy lehet látni a halakat is a kikötő környékén, de ebből csak annyi az igaz, hogy mikor megérkezünk kenyérdarabokat dobálnak be a vízbe, amire odagyűlnek a halak és ha szerencsénk van, a hajó nem túl tiszta ablakából láthatjuk őket. Mi nem láttuk...
A hivatalos menetrendben úgy volt meghirdetve, hogy 4 órakor van a visszaút, de mikor kiszálltunk a hajóból, mindenkivel közölték, hogy 5 órakor fogunk visszafelé indulni. Nem örültünk neki túlságosan, főleg hogy tudtuk, nem egy nagy sziget és számításunk szerint kevesebb idő is elég lett volna, hogy körbejárjuk. Így utólag hozzáteszem, jól sejtettük. No, ez nem azt jelenti, hogy megbántuk volna, hogy elhajókáztunk a szigetre, sőt, még ma is kellemesen gondolok vissza rá. Nem volt ugyan sok látnivaló rajta, de a kicsiny település hangulata, a mezők naptikkasztott pusztasága teljesen magával ragadott. Nekem nagyon tetszett. Bár, ha nem lenne annyi turista, akkor sokkal jobb és élvezetesebb lenne az ott tartózkodás. A turisták pedig csak jöttek és jöttek, egyre több és több hajó kötött ki a kikötőben.
A tenger ezen a részen, mint a Costa Blanca sok más tengerpartjain, kristálytiszta a víz.
Reggeliztünk ugyan Alicantéban indulás előtt, de a kikötőben kapott szórólapon megláttunk egy palacsintás desszertet és megkerestük az éttermet. Leültettek minket egy kinti asztalhoz, ami nagyon hangulatos volt. A palacsinta is jól nézett ki, ízre már nem voltam annyira elragadtatva tőle, de meg lehetett enni. A nasi után elindultunk felfedezni a szigetet. Először a part mentén tettünk egy hosszabb sétát.
 |
| A nasi |
 |
| A San José torony |
A sziget sziklás partjain rengeteg madár él, több helyen is ki volt függesztve a tábla, hogy ne zavarjuk a sziget madarainak élőhelyét.
 |
| Világítótorony |
Az alábbi képen látható éttermet csak egyetlen dolog miatt fotóztam le: "Restaurante Anita", vagyis ugyanazt a nevet viseli, amit én.
A parti séta után a falu felé vettük az irányt.
Van egy városfal is a szigeten, amely a sziget védelmi rendszeréhez tartozik. A falak teljes egészében homokkőblokkokból épültek, mely La Cantera-ból, a sziget nyugati részéről származik.
A városfal építése a XVIII. századból származik, ennyi maradt meg a sziget lakói által épített fellegvárból, mely azt a célt szolgálta, hogy ellenálljon a berber kalózok folyamatos támadásainak. Belül az úgynevezett Castell de Tabarka található, amelyből semmi sem maradt meg, mivel alapjait a jelenlegi plébániatemplom felépítésére használták. A XIX. század végén alakították át a fellegvárat templommá.
A külső városfal több bejárattal is rendelkezett, néhányuk nagyszerű állapotban maradtak fenn.
 |
| Bejárat a faluba |
A falu annyira kicsike, hogy rövid idú alatt az egészet be lehet járni, de itt is jól megfigyelhetők a színes házak, melyek a halászfalvakra jellemzőek.
 |
| A városfal maradványai |
 |
| San Pedro templom |
 |
| San Pedro templom |
A nagy melegben felfrissítettük magunkat egy kis helyi sangriával, ami nem volt olcsó, de nagyon finom volt. Éhesek is voltunk már, de a horribilis árak miatt nem akartuk bevállalni, ráadásul maximum a pizza lett volna olyan, amit megettünk volna a kínálatból, ahhoz meg nem volt nagy kedvünk. Egy jó tanács, az ide utazóknak: mindenképp vigyünk magunkkal némi harapnivalót, ha nem akarunk éhesek maradni vagy horribilis összegeket költeni valamelyik étteremben.
Délután 3 óra körül ott tartottunk, hogy végigjártuk az egész szigetet és már csak arra vártunk, hogy induljon visszafelé a hajónk. Mint már írtam, mindenképp érdemes volt megnézni, de kicsit sok volt az az idő, amit hagytak rá. Végül azért feltaláltuk magunkat, szerencsére vittünk magunkkal fürdőruhát és kifeküdtünk kicsit napozni a partra és kicsit megmártúztunk a vízben is, bár papucs nélkül azért nem mertem volna bemerészkedni a vízbe, mert nem homokos volt a tenger feneke, hanem sziklás, ráadásul tele tengeri sünökkel. A víz viszont elég langyos volt.
Még így is egy órával indulás előtt ott voltunk útra készen a kikötőben. A napozás sem nagyon kötött le minket, mivel persze napolajat nem vittünk magunkkal és már kezdte égetni a nap a bőrünket. Jó fél óra múlva végre beállt a hajónk és felszállhattunk. Utána még várakoztunk pár percet, mire mindenki megérkezett a hajóra. Annyira kiszívott minket a nap, hogy az út háromnegyedét végigaludtuk visszafelé. Viszont ezúttal a hajó fedett alsó részébe ültünk.
Alicantéba érve visszamentünk a szállásra és aznap már nem volt kedvünk semerre se menni. Szombat lévén, a mai éjszaka volt a legzajosabb. Másnap reggel jöttünk rá, amikor kimentünk az utcára, hogy az állandó éjszakai üvegcsörömpölés abból adődik, hogy a közeli bárból a személyzet egyesével dobálgatja be a kukába az üres üvegeket...
Kapcsolódó bejegyzések:
Spanyolország - Costa Blanca - 1. nap
Spanyolország - Costa Blanca - 2. nap
Spanyolország - Costa Blanca - 3. nap
Spanyolország - Costa Blanca - 4. nap
Spanyolország - Costa Blanca - 5. nap
Spanyolország - Costa Blanca - 6. nap
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése