2016/06/23-2016/07/02
Nyaralás Andalúziában
9. nap
Gibralfaro vára
/Castillo de Gibralfaro/
A Gibralfaro vár felé tujákkal szegélyezett sétaút vezet, melyet tegnapelőtt már bejártunk, most egy másik úton mentünk fel, mely szintén meredek, de nincsenek lépcsők. /Nem csak gyalog, a kikötő közeléből induló turistabusszal is fel lehet jutni a vár bejáratánál lévő parkolóig./ Fönt, a bejárat közelében vannak szabadtéri büfék, ahol a meredek út után jól esik meginni egy üdítőt.
 |
| A vár bejáratának közelében |
Valószínűleg a föníciaiak építették a 130 méter magas dombra az első erődítményt, amelyet a 8. században a mórok alakítottak át. Ők adták a Világítótorony hegye /arabul: dzabal-faruk/ nevet a 13. században felújított várnak és a várhegynek. Mecsetjét a reconquista urán templommá építették át. Mindebből a csodás történelmi létesítményből azonban mára csak falak és tornyok maradtak.
A belépő nem drága, ha jól emlékszem 2,5 eurót fizettünk fejenként.
Rögtön az elején találtunk egy helyiséget, ahova be lehetett menni, itt egy kis kiállítás látható.
 |
| A Gibralfaro és környéke maketten |
A vár arról is nevezetes, hogy ez volt a nyertes csata helyszíne, amikor 1487-ben a katolikus királyok visszahódították Malagát a mórok kezéről. Három hónapig tartó hosszú ostrom után a kasztíliai hadseregnek csak akkor sikerült bevennie a 15.000 afrikai és malagai harcos által védett várost, mikor azoknak elfogyott az élelme. Ezután Ferdinánd elfoglalta az erődítményt, felesége, Izabella királynő pedig szintén a városban rendezte be rezidenciáját.
Végigsétáltunk a kanyargó várfalakon, ahonnét beláthattuk szinte egész Málagát, minden oldalról más-más részét.
Gibralfaro várát nem annyira a szépsége miatt érdemes meglátogatni, hiszen szinte csak várfalakból és őrtornyokból áll, de a kilátás tényleg nagyszerű innét, másrészt pedig aki szereti a történelmet és szeret barangolni több száz éves helyeken, az mindenképp élvezni fogja. Mi ilyenkor mindig elképzeljük milyen lehetett itt az élet a fénykorban.
Visszafelé már a lépcsőkön mentünk le. Út közben gyűjtöttem famagot, az egyik fának olyan termése volt, mint a bab, amiben magok voltak, gondoltam viszek haza belőle és elültetem. Később aztán ki is kelt.
Délután strandolni mentünk a Malaguetára, hiszen kellőképpen el kellett búcsúzni a tengertől, mert ez volt az utolsó teljes napunk, másnap már utaztunk hazafelé.
 |
| La Malagueta strand |
Este sétáltunk egy utolsót a belvárosban és a parton.
 |
| Esti séta |
Hajnali 2 óráig mászkáltunk erre-arra. A Paseo del Parque sétálóutcán találkoztunk egy magyar férfival, akinek volt egy kutyája. Első ránézésre is hajléktalannak tűnt. Amikor hallotta, hogy magyarul beszélünk, szóba elegyedett velünk. Mondta, hogy szerencsét próbálni jött Málagába, de sajnos nem jött össze, most szeretne Madridba utazni, de nincs pénze vonatra és a kutyája is csak nyűg, mert hát azt is etetni kéne, de nincs miből. Először a kutyát akarta ránk sózni, utána meg pénzt szeretett volna, de mondtuk, hogy a kutyával mi se tudunk mit kezdeni, mert a repülőre nem engedik fel, a pénzzel meg úgy vagyunk, hogy holnap utazunk haza és már mi is szűkében vagyunk, úgyhogy ne haragudjon de nem tudunk segíteni.
Lassan elindultunk vissza a szállásunkra és eltettük magunkat holnapra, mert másnap még össze is kellett csomagolnunk.
10. nap
Utazás haza
Reggel megreggeliztünk, összepakoltunk és elhagytuk a szállást. Próbáltunk valamennyire kitakarítani magunk után, ez sikerült is. A szennyes ágyneműt lehúztuk és ott hagytuk a szobában egy kupacban, nem tudtuk hova tegyük, de szerintem emiatt nem akadtak ki.
A gépünk csak este indult 9 óra előtt 10 perccel, így volt még időnk. Először lesétáltunk a csomagjainkkal a Maria Zambrano autóbusz állomásra, ott volt egy csomagmegőrző, amit néhány euró ellenében igénybe vehettünk, így nem kellett magunkkal cipelni. Valójában a La Rosaleda stadiont szerettük volna megnézni, de nem tudtuk merre kell menni, pedig nem voltunk olyan messze. Megkérdeztünk néhány járókelőt, de egyik se tudott útbaigazítást adni, úgyhogy letettünk róla. Inkább bementünk egy bevásárlóközpontba, ahol ebédeltünk, majd szétnéztünk. Rengeteg üzlet volt, úgyhogy el is ment vele az idő.
5 óra környékén visszasétáltunk a csomagokért, majd kerestünk egy buszmegállót és megvártuk amíg jön egy busz a reptér felé. Néhány perces várakozás után jött is. A reptéren még vártunk egy jó darabig, hiszen túl korán érkeztünk, addig megittuk az üdítőket, mert azt úgysem lehet felvinni a gépre, majd elindultunk a csomagellenőrzésre. A gépünk időben indult, de ami út közben volt, azt nem szeretném mégegyszer átélni. Körülbelül félúton lehettünk, amikor hatalmas viharba keveredtünk. A szél csak úgy dobálta a gépet, eleinte csak kicsit ingott jobbra-balra, mintha göröngyös lenne az út, azt már megszoktam, de nem szeretem. Majd ezek a mozgások egyre jobban erősödtek, míg egyszer csak azt érzetem, hogy zuhanunk lefelé. Erősen az előttem lévő ülésbe kapaszkodtam és olyan goldolatok keringtek a fejemben, hogy kész vége, itt most meghalunk. Aztán a gép hirtelen megállt és nem zuhant tovább. Én nem hallottam még róla, hogy ilyen nagy légörvények is lehetnek, ami ennyire megdobja a gépet, szerintem jó pár métert zuhanhattunk lefelé. Nagyon megijedtem, eddig se szerettem repülni, azóta meg végképp. Alig vártam, hogy végre megérkezzünk Budapestre és sikeresen földet érjünk. Ilyen nagy zuhanások már nem voltak az út hátralevő részében, de továbbra is dobálta a gépet. Végül sikeresen landoltunk, de azt hittem sose érkezünk meg...
Kapcsolódó bejegyzések:
