Földünk szépségei: Észak -Portugália - 1 és 2. nap

2018/04/23 - 2018/04/30.

8 nap Észak-Portugáliában

1. nap

Megérkezés Portoba

Áprilisi kiruccanásunk helyszínéül ezúttal Portugáliát választottuk, annak is északi részét. 8 napot töltöttünk ott, de túl kevés volt ahhoz, hogy minden nevezetességet lássunk. A repülőnk 16:50-kor indult Liverpool-ból. Saját autóval mentünk ki a reptérre, amit a Liverpool Airport Secure Parking parkolóban hagytunk, előzetes foglalás alapján. Olcsó volt a többihez képest, aztán később tapasztaltuk is, hogy miért. Szerencsére jóval hamarább érkeztünk, mint utólag kiderült, kellett is, ugyanis a parkoló nem közvetlenül a reptéren helyezkedik el, de ingyenesen kivittek minket a saját kisbuszukkal. Elvileg 10 percenként kellett volna indulni a a járatnak, hát mi több, mint 10 percet vártunk, amíg megérkezett, utána meg legalább 20 percet az autóban, mire a sofőr hajlandó volt elindulni. Nagy fejetlenséget tapasztaltunk, mindenki csak rohangált ide-oda, és már kezdtük is bánni, hogy ezt a parkolót választottuk, sőt még azt is megkérdőjeleztük, hogy biztonságban van-e náluk az autónk. Végül nagy nehezen elindultunk, mondta a sofőr, hogy visszafelé ugyanoda menjünk, ahol kitett minket, ott fog felvenni, csak előtte telefonáljunk. Készítettünk fotókat a megállóról és próbáltuk memorizálni, hogy merre kell majd mennünk visszafelé, mert mindig bajban vagyunk a megállók megtalálásával a reptereken.

A reptér a repülőből fotózva

A repülés simán ment, egy két légörvényt leszámítva, amiket még mindig nem tudtam megszokni, mindig halálfélelmem van, ha belemegyünk 1-1 nagyobba.

Lenézve a magasból felszálláskor

Felhők fölött

A gépünk Portóban landolt, késés nélkül. Előzetesen foglaltunk bérautót az Inter Rent cégtől, akiknek az irodájuk nem közvetlenül a reptéren volt, így a foglalásban megadott helyre mentünk, ahol némi várakozás után meg is érkezett a kisbusz, ami elvitt minket a cég irodájához. Ott vártunk kb. 1 órát mire sorra kerültünk, egy szürke Mitsubishi ASX-et kaptunk, majd elindultunk a Porto belvárosa mellett lévő szálláshelyünkre, amit ismét az AirBnB-n foglaltam. A tervezettnél később értünk oda, mivel éppen útmunkálatokat végeztek az utcában és tele volt behajtani tilos táblákkal. A házigazdánk, Carlos, leírta ugyan merről tudjuk megközelíteni, de csak nem akart összejönni. Mikor meguntuk a keringést össze-vissza, megálltunk az egyik utcában és inkább gyalog mentünk a szállásig. Sajnos későn vettem észre Carlos üzenetét, hogy ha elindulunk a reptérről szóljak, így már csak akkor írtam neki, amikor a ház előtt voltunk. De így sem volt gond, pár percen belül ott volt a felségével. Mondtuk, hogy az autóval nem tudtunk feljönni, úgyhogy rögtön azzal kezdtük, hogy ő levitt minket az autóhoz a sajátjával, majd utána követtük őt visszafelé. Az apartman egy több emeletes házban volt, ami egy földszinti garázzsal is rendelkezett, Carlos megmutatta nekünk melyik az a hely, ahova parkolhatunk. Így nagyon kényelmes volt, mert a garázsból egyből fel is tudtunk menni a lakásba.

Carlos és a felesége nagyon kedves volt, mindent részletesen megmutogatott nekünk, nem csak a lakásban, de a térképen is, hova érdemes menni, hol találunk boltot, stb, majd elmentek, mi pedig bitrokba vettük a lakást. Ha több napra megyünk, mindig teljes lakást foglalok. Ezzel nagyon meg voltunk elégedve, elhelyezkedésileg is elég jó volt, gyalog is könnyedén el tudtunk jutni a belvárosba, kb. 20 perces sétával.

Képek a szállásról:

Volt egy erkély is, ami ugyan nem Porto legszebb részére nézett, csak emeletes házak mindenfelé, de ez a legkevésbé sem zavart minket.

Kilátás az erkélyről

Már sötét volt odakint, de nem bírtuk ki, hogy ne tegyünk egy kis sétát a környéken. Így hát elindultunk a Duero folyó irányába, összekötöttük a kellemest a hasznossal és próbáltunk keresni egy boltot is, ahol innivalót tudunk venni.

A szállásunk közelében

Egy kis mellékutca

Valamivel kellemesebb idő volt ott, mint Angliában, de este azért melegünk nem volt.

Egy forrás a D. Pedro V. utcában

A D. Pedro V. utca

A Duero folyó hídja nagyon hangulatos volt az éjszakai kivilágítással, azt hiszem az alábbi kép ezt sikeresen vissza is adja:

Az Arrábida híd

A Duero folyó sötétben

Nagy nehezen találtunk egy pici boltot vagy kajáldát /nem tudtuk eldönteni mi lehetett/, ahol tudtunk venni innivalót és még nyitva volt, de már oda is alig akartak beengedni, mert záróra volt, de mikor mondtuk, hogy csak üdítőt szeretnénk, akkor beengedtek. Visszasétáltunk a szállásra és lassan eltettük magukat holnapra.

2. nap

Porto

Portugália második legnagyobb városa Porto. Sokkal több, mint csupán a bor szerelmeseinek Mekkája, bár tagadhatatlan, hogy a bor a város egyik legfőbb vonzereje. Az évek során a macskaköves utcák és Porto lenyűgöző építészetében is megjelenő gazdag történelme egyre többeket csalogat a városba. Porto Európa egyik legrégebbi városa. A római korban kikötőként töltött be fontos szerepet és Portugáliát is a város nevéből eredően keresztelték el. Ma negyedmilliós lakosságával az ország egyik fontosabb gazdasági központja.

Porto óvárosa, a Ribeira (az UNESCO világörökség része) roppant hangulatos a kedves, látványos hídjaival. Portoban izgalmasak a kontrasztok, pl. húszas évekbeli villamos, szupermodern metró. A város a meredek utcáival szinte ráhajol a Duoro-folyóra. A legfestőibb utcajelenetek is a folyóparthoz kötődnek. A patinás régi épületek arról tanúskodnak, hogy szép vagyonra tettek szert azok az urak, akik szorgosan és eredményesen kereskedtek a híres portói borral és más kelendő termékekkel.

A portóiakról a portugálok azt mondják elismerően, néha meg némi gúnnyal, hogy szorgalmas emberek. Van egy mondás, miszerint: „Porto nem nevet, hanem dolgozik”. Több-kevesebb igazság azért van ebben, mert míg a lisszaboniak, meg általában az ország déli népsége lazábbak, szívesen hajhásszák az élet élvezeteit, addig a portóiak jellemzően tüsténkednek, kereskednek, jobban törekednek az érvényesülésre. A másik mondás is ide köt ki: „Braga imádkozik, Coimbra tanul, Lisszabon szórakozik, Porto dolgozik”. Nem meglepő hát, hogy Porto egyik turisztikai nevezetessége a régi tőzsde 19. századi épülete (Palácio de la Bolsa).

Ugyan csak 270 ezren laknak magában a városban, viszont a vonzáskörzetében vagy két millióan laknak és a többségük ide jár be dolgozni. Porto büszke, kemény város. Lakói Lisszabon versenytársának tekintik magukat. A turista szemében talán Lisszabon kifinomultabb, lágyabb városnak tűnik a nyersebb, kevésbé harsány Portohoz képest. Porto finomságait figyelmesen fel kell fedezni, Lisszabonban a szépségek harsányabban kínálják magukat.

A mai nap városnézést terveztünk Porto belvárosában, amit végig gyalogosan tettünk meg egy hosszú séta keretében.

Kilátás az erkélyről nappal

A szállásunk közelében

Ismét a Duero folyó felé indultunk el a D. Pedro V. utcán keresztül, mely egyenesen a Duero partjához vezet. Néhány helyet már előző nap lefotóztam a sötétben, nappal kicsit máshogy mutattak.

A D. Pedro V. utca

Szemben a Duero folyó

Megérkeztünk az Arrabida hídhoz /Ponte da Arrabida/, melyet előző nap este lefotóztam kivilágítva. Az Arrábida híd Porto-t köti össze Vila Nova de Gaia-val. Az 1930-as években elrendelték, hogy alternatív összeköttetéseket kell teremteni a Duero folyón a régi hídak mellett, annak érdekében, hogy reagáljanak a közúti közlekedés növekvő áramlására. Az 1963-as építésének idején ez a híd volt a világ legnagyobb vasbetonhídja.

Az Arrábida híd

A platform teljes hossza 614,6 m, szélessége 26,5 m. Két sávos autóúttal és két szélső mellékúttal rendelkezik a gyalogosok és a kerékpárosok számára.

A Duero /portugálul Douro/ Spanyolország és Portugália egyik nagy folyója. Nevének eredete a latin Durius. Ez valószínűleg egy latinizált kelta kifejezés, ennek alapján feltételezik, hogy ez az egykori kelta szó a folyó istenének neve lehetett.

Az Ibériai-félsziget (a Tajo és az Ebro után) harmadik leghosszabb folyója Duruelo de la Sierra környékén ered Spanyolország Soria tartományában, az Ibériai-hegységrendszer nyugati oldalán, és portugáliában ömlik az Atlanti-óceánba. Vila Nova de Gaia és Porto a folyó tölcsértorkolatában helyezkedik el. Forrása közelében az Északi-Mezeta hullámos tönkfelszínének kopár mészkőtáblái közt lapos völgyben folyik, a fennsík nyugati peremén, az Észak-Portugál-fennsíkon azonban hirtelen fölső szakasz jellegűvé válik, és az agyagpalába mélyen bevágódó, meredek falú, zuhatagos völgyben küzdi le a nagy szintkülönbséget. A zuhatagok miatt a portugál részen sokáig csak az alsó, mintegy száz kilométeres szakasza volt hajózható. Észak-Portugália „ütőerének” is nevezik – egyrészt a völgy gazdasági jelentősége, másrészt közlekedési útvonal jellege okán.

A folyó partjáról indul egy helikopteres túra, melyre jó pénzért befizethet, aki bírja a magasságot. Mi ezt kihagytuk.

A helikoptertúra állomása

Portoban 1872-ben indult el az első lóvasút, a villamos pedig 1895-ben jelent meg, majd kilenc év leforgása alatt teljesen kiszorította a négylábú vonóerőt. A buszok és az 1959-től 1997-ig közlekedett trolik (utóbbi közlekedési eszközzel már csak Coimbra-ban lehet találkozni az országban) előretörése miatt a normálnyomközű rendszernek egymás után szűntek meg a vonalai, míg végül csak a Douro partján lévő 1-es vonal maradt meg az óváros szélétől az óceánig.

A villamos járműparkja Lisszabonhoz (és Sintrához) hasonlóan kizárólag régi járművekből állt mindig is, amelyeken ugyanúgy uralkodó látvány elem volt a rengeteg íves vonalvezetés és a rúdszedő. Ez az adottság jó ösztönző erő volt ahhoz a városnak és a közlekedési vállalatnak, hogy a kulturális főváros imázsát azzal is erősítsék, hogy két villamosvonalat is visszaépítsenek a belvárosban. A 18-as jelzésű vonal a legelső járat útvonalát járja be az 1-es által is érintett Massarelos remiz és a Carmo tér között, míg az utóbbi helyről a szomszédos vágányról indul tovább a 22-es, amely a város egyik jelképének számító Clérigos-templom és a Sao Bento pályaudvar érintésével megy el a Batalha nevű végállomására a siklóhoz. Visszafelé a Santa Catarina bevásárlóutca és a városháza szerepel a kocsikból látható látványosságok között.

A 18-as villamos, amint épp a Duero partja mellett vágtat

A Corpo Santo de Massarelos templom építése 1776-ban kezdődött, a São Telmo néven ismert São Pedro Gonzalez Telmo védőszent tiszteletére. A hátsó homlokzat a folyópartra nézve Krisztus keresztjét és egy csempeburkolatot visel, amely a felfedezések korát szimbolizálja, Henrik herceggel.

A Corpo Santo de Massarelos templom

A templom után áthaladtunk a Cais das Pedras vadukton /Viaduto do Cais das Pedras/, melyről szép kilátás nyílik a folyó 2 partján található épületekre.

A Cais das Pedras viadukt

Első uticélünk a World of Discoveries interaktív múzeum és tematikus park volt, ahova neten előzetesen megvásárolt jegyünk volt. Nem a legjobb időpontot választottam, mert pont egy iskolás csoport volt előttünk és nehéz volt tőlük fotózni, de ezt nem tudhattuk előre.

A neten nagyon szép képeket láttam a múzeumról, úgyhogy már nagyon vártam, hogy lássam milyen is valójában. Amint beléptünk, egy kiállítást szemlélhettünk meg, hajómakettekből és különböző hajózással kapcsolatos tárgyakból.

Következő terem már érdekesebb volt, itt egy földgömböt /a régi térképpel, mely a különböző évszámokat kiválasztva változik/ és egy két férfit ábrázoló jelenetet formáztak meg, amit épp térképet olvasnak.

Majd újabb kiállított tárgyak...

Ezeket szállították a hajókon

Annyi minden volt itt, hogy kicsit úgy éreztük magunkat, mintha egy kalóztanya kellős közepére csöppentünk volna.

Ezután újabb jelenet következett, mely azt mutatta be hogyan dolgoztak régen a hajógyárakban.

Kétségkívül a múzeum fénypontja és ami miatt mi is meglátogattuk, az a mesterségesen kialakított speciális csónakkal körbejárható terület, melyben különböző kultúrákat, történelmi eseményeket és más szituációkat formáztak meg. Egy dzsungel rész is ki volt alakítva, ahol tényleg úgy érezhettük magunkat, mintha egy dzsungel kellős közepén hajóznánk, ahol vadállatok lesnek ránk mindenfelől.

A csónakra kicsit várnunk kellett, mert egyszerre csak egy lehet úton és előttünk volt a gyereksereg. A csónakba be volt építve egy hangszóró, amin keresztül az út során folyamatosan hallhattuk, hogy épp mit látunk, de nem nagyon tudtunk odafigyelni rá. A csónak sajnos gyorsabban ment a kelleténél és mi még fotózni is akartunk közben, így kicsit kapkodósra sikerült, nem is lett jó mindegyik kép, amit még az is tetőzött, hogy helyenként elég sötét volt. De mindenesetre nagyon tetszett az egész, szépen, igényesen meg volt csinálva. Azt hiányoltuk csak, hogy nem két kör erejéig vittek minket körbe.

Íme képekben:

A múzeum után beültünk egy kis nasira az egyik szabadtéri bárba és rendeltünk mellé egy sangriát is, ami nagyon finom volt, mintha csak Spanyolországban lennénk.

Itt nasiztunk

A nasi

A bár mögött volt egy régiségeket áruló hatalmas bolt bárokkal és éttermekkel körülvéve. Bementünk oda is szétnézni. A kiállított tárgyak közül szinte mindent meg lehetett vásárolni, de egyik sem volt olcsó.

A 17 és 18. század között épült középkori São Pedro de Miragaia templom /Igreja de São Pedro de Miragaia/ kékes színű külső fala megér néhány pillantást.

A São Pedro de Miragaia templom

A part mellett folytattuk tovább a sétát a történelmi belváros felé.

A Hulsenbos kút /Fonte de Hulsenbos/ egy kis téren áll, a kutat 1907-ben állították. Az oszlopon 4 vízcsap található és két víztartály, egy kisebb belül és egy nagyobb kívül, mely ivóvízként szolgál az állatoknak és a madaraknak.

A Hulsenbos kút

Ezen a téren áll a kút

A Szent Ferenc templom /Igreja de São Francisco/ mesés barokk jellegzetességekkel rendelkezik. A ferencesek a kolostoruk részeként alapítottak, Portugáliában az egyik legrégebbi templom, mely a 13. századból származik.

Ami kívülről egy hagyományos 14. századi gótikus-barokk templomnak látszik, az belülről az egyik legfényűzőbb templom nemcsak Portoban, de egész Európában. A 17-18. századból származó gazdag barokk díszítés, az aranyozott faszobrok, növények, állatok és kerubok alakjai mind arannyal futtatva 1718-ból származnak. A templom belsejének kialakításakor mintegy 400 kg aranyat használtak fel. Kevés olyan rész van, amit nem borítottak be vele, ilyenek a bordás, gótikus boltívek, melyek márványból készültek. A templom alatti katakombákban múzeumot alakítottak ki, ahol az egykori kolostor maradványait nézhetjük meg. A pincékben több ezer emberi csontmaradvány látható, melyeket az Ítélet Napjára várva helyeztek el itt. A templomban istentiszteleteket már nem tartanak, csak komolyzenei koncerteket.

A São Francisco templom

Megérkeztünk a Cais da Ribeira kerületébe, mely “Porto lelke”, középkori sikátorokkal és utcákkal. Egy folyóparti térrel végződik ez az omladozó, de rendkívül varázslatos hely. A turisták előszeretettel fotózzák az idilli látványt nyújtó színes házakat és a tradicionális hajókat. Az UNESCO Világörökségének része a Cais da Ribeira, ahova nemcsak nappal, de éjjel is érdemes ellátogatni. A bárok és az éttermek ekkor kelnek életre a boltíves, középkori kapualjakban. Amikor tüzijátékot rendeznek, a helyiek a városnak ezen a részén gyűlnek össze, mivel innen tökéletes a rálátás egész Portora. Itt található a Casa do Infante, vagyis a Herceg Háza, ahol 1394-ben Tengerész Henrik született. Az épület korábban vámházként is működött, ma levéltárnak ad otthont. Cais da Ribeira a romantikára vágyó párok számára tökéletes hely Portoban.

A Cais da Ribeira

A Dom Luis-híd a háttérben

Egy borpince a Ribeirán

A Dom Luis-híd /Ponte de Dom Luis I./ Porto egyik jelképévé vált. Ez az 5 éván át épített, végül 1886-ban átadott híd akkoriban a világ leghosszabb vasból készült íves hídja volt. Tervezője Gustave Eiffel tanítványa, Teófilo Seyring. Felső szintjén ma metró közlekedik, az alsó részt az autók és a gyalogosok használják a Douro-folyón való átkeléshez. A hídon áthaladva a város egyik legszebb kilátásában gyönyörködhetünk, csodás kilátás nyílik Porto városára és Vila Nova de Gaiai kikötőjének régi borraktáraira.

A Dom Luis-híd

A Duero folyó és a Ponte do infante

A Cais de Gaia a Dom Luis híd tóloldalán a turisták körében az egyik legkedveltebb hely Portoban. Nem is csoda, hiszen a panoráma, ami innen tárul elénk az óvárosra, egyszerűen lenyűgöző. A folyóparton elhelyezkedő Cais de Gaia a Dom Louis-híddal és a vízen ringatózó hagyományos hajókkal, a ribelosokkal a portoi városnézés elengedhetetlen része. A számtalan kávézó és étterem tökéletes lehetőséget kínál a lazításra. A város legnagyobb borraktárai is itt találhatók. A virágzó borkereskedelem emlékét őrzik az óriási borospincék, ahova szintén érdemes betérni.

A portói bor minőségét ma már három intézmény is védi: szigorú a szabályozás, komoly előírás vonatkozik arra, hogy a bor milyen szőlőfajtákból készülhet, azokból mennyi szüretelhető hektáronként, mennyi ideig érlelhetik hordóban, és hogy mennyi lehet a végtermék alkoholtartalma, fajsúlya.

A portói elnevezéssel az eredetmegjelölés miatt csak ezen a termőterületen előállított borokat lehet illetni, ezért volt arra szükség, hogy 2004-ben át kellett Magyarországon is térni a Kékoportóról a Portugieser elnevezésre.

Mi is tettünk egy kisebb bortúrát, melynek keretében először is a Burmester-t látogattuk meg, ahol ingyenesen körül lehet nézni.

A portói bor Portugália Alto Douro borvidékén, szigorú módszertani előírások betartásával készített likőrbor. Bár Portugáliában termelik, mégis az angolok afféle „nemzeti italának” számít. A portói avinált, azaz erősített bor.

A Douro folyó felső folyásánál, mintegy 100 kilométerre Portótól, kontinentálisba hajló mediterrán éghajlaton termő szőlőből készítik. A Douro völgyében megtermelt bort a folyó alsó, hajózható szakaszán hagyományosan gályákon úsztatták le a torkolatig, hogy Vila Nova de Gaia pincéiben (a folyó torkolatánál, a bal parton, Portóval átellenben) érleljék – ma már eleve a leszüretelt szőlőt szállítják oda, és az elkészült bort is ott palackozzák.

A „portói bor” nevet a 17. század második felétől használják – azért ez a név terjedt el, mert a bort Porto kikötőjéből szállították az egész világra. A bor és termőhelye 1756 – Pombal márki rendeletei óta – védett.

Nem tudni pontosan, kik kezdték a Alto Douro borvidéken termett borokat avinálni. Az egyik, elterjedt magyarázat szerint amikor 1678-ban az angolok háborúzni kezdtek a franciákkal, azok beszüntették a bordeaux-i exportálását, az angoloknak pedig utánpótlásról kellett gondoskodniuk. A portugáloknak volt ugyan bora, de az meg se közelítette a bordeaux-i színvonalát, ráadásul a szállítás közben gyakran megecetesedett. Hogy ezt megelőzzék, a brit kereskedők borpárlatot öntöttek a borba. E változat hitelét rontja, hogy a tartósításnak ezt a módját már a nagy földrajzi felfedezések idején, tehát jóval a különleges angol-portugál kereskedelmi kapcsolatok kialakulása és sokkal a „portói bor” elnevezés feltűnése előtt is alkalmazták.

A történet másik, hihetőbb változata szerint a háború kirobbanása után egy liverpooli borkereskedő a fiát küldte el Portugáliába. Az ifjú a Portótól keletre fekvő Lomegóban kóstolta meg a helyi apátság borpárlattal erősített és tartósított italát, és úgy döntött, hogy ilyen bort akar importálni.

A Burmester is a portói bor egyik leghíresebb pincészete közé tartozik.

A Burmesterből kifelé jövet 2 magyar turistával találkoztunk, akikkel váltottunk pár szót.

A Ribeira látképe

Ribeira

Vila Nova de Gaia-ban szinte egymás mellett sorakoznak a nevesebbnél nevesebb borpincészetek. Arra számítottunk, hogy a Burmesterhez hasonlóan a többit is ingyenesen meg lehet nézni, de sajnos a többinél fizetős volt, így azokat cak kívülről figyeltük meg, viszont az ajándékboltjukban szétnéztünk, néhol vásároltunk is 1-1 példányt.

Cálem borpincészet

Quinta do Noval borpincészet /jobbra/

Ilyen hajókal szállították régen a bort

A hordók ma már csak díszként szolgálnak rajta

A Sandeman pincészet logóján egy titokzatos, fekete köpenyes alak, egy spanyol nemes figurája látható. A skót tulajdonos, George Sandeman 1790-ben alapította a céget. A portugál köpenyes, kalapos férfit ábrázoló logó mára az egyik legismertebb világszerte, a Sandeman pedig a világ egyik legrégebbi márkája közé tartozik: 1877 óta létezik, és 1880 óra forgalmaznak címkézett portói bort. A cég ma a Sogrape Vinhos érdekkörébe tartozik, a Ferreirával és az Offley-vel együtt.

Sandeman borpincészet

Porto Cruz borpincészet

Szemétből készített nyuszi a ház falán

Ramos-Pinto borpincészet

Az azulejo az ország jellemző díszítőelemei, melyet Portugáliában rengeteg épületen megfigyelhetünk. A különleges színekben és mintákban játszó, házfalakon lévő mázas csempéket a mórok hagytak örökül, az épületdíszítés ezen módját tőlük vették át a portugálok.

Ferreira borpincészet

A pincészeteket elhagyva tovább sétáltunk Vila Nova da Gaia part melletti utcáján. A terv az volt, hogy az Arrábida hídon átmegyünk a másik oldalra és úgy vissza a szállásra, de a hídnak kicsit távolabb volt a gyalogos feljárója, ami azt jelenti, hogy rendkívül nagyot kellett volna kerülnünk, így vissza kellett sétálnunk a Dom Luis hídíg.

A folyó ezen oldala szakasztott ellentéte a másiknak, itt csend van, nyugalom és nem ütközünk lépten-nyomon turitákba.

Az óvárosra a legszebb panoráma a folyó túlsó oldalán lévő Vilanova de Gaia dombján álló 17. századi Serra do Pilar kolostorból nyílik.

A Serra do Pilar kolostor

A Dom Luis híd messziről

Egy elhagyatott épület

Egy másik elhagyatott épület

A Corpo Santo de Massarelos templom a Gaia oldalról

A Don Luis hídhoz közeledve észrevettük a felvonókat, gondoltuk kipróbáljuk és megnézzük milyen Porto a magasból.

Felvonók

A felvonó a Serra do Pilar kolostor közelében tett le, így nem kellett megmásznunk a meredek utcákat, hogy fölmenjünk a magasan fekvő városrészre.

Serra do Pilar kolostor

Később a Dom Luis híd felső részén sétáltunk vissza a Ribeira negyedbe, így megcsodálhattuk azt a nagyszerű kilátást, amit a hídról lenézve láthatunk.

Villamos halad át a híd tetején

A D. Fernando fal azért épült, hogy helyettesítse a régi, 15. századi, késő középkori falat, amely túlságosan kicsi lett a növekvő város számára. Ezt D. Fernando építette ujjá 1368 és 1437 között, akiről az elnevezését is kapta, és melyet a borok adóiból építtetett. Még ma is létezik két szakasz. Az egyik, a Trecho dos Guindais, a Rua Arnaldo Gama mellett található, a másik pedig a Trecho do Caminho Novo, az Escadas do Caminho Novo (Caminho Novo lépcső) mellett található.

A D. Fernando fal

A Sé do Porto katedrális előtt áll Vímara Peres lovas szobra. Vímara Peres gróf, Portugália megteremtője és első uralkodója, a Vímara Peres uralkodóház megalapítója volt. A gróf Nagy Alfonz asztúriai király hadvezéreként 868-ban a móroktól elfoglalta a Minho és a Douro folyók közti területet, Galícia nyugati, tengermelléki részét, rajta Gaia és Portus Cale várossal, a mai Portóval. A Vímara Peres uralma alá került, ma első portugál grófság (Condado de Portucale) néven ismert terület szintén a városról kapta a nevét (Portucale) – ez lett a mai Portugália őse. Szobrát a hódítás 1100. évfordulójának alkalmából állították fel.

Vímara Peres lovas szobra

A Sé do Porto katedrális ikertornyos erődítmény jellegű székesegyház leginkább arról nevezetes, hogy falai közt keresztelték meg Tengerész Henriket és a 14. században János király itt vette feleségül az angol hercegnőt, Lancasteri Philippat. A Sé do Porto katedrálist a 12. században kezdték építeni, de az évszázadok során számos változáson ment keresztül. Eredeti formáját kizárólag a homlokzaton lévő gótikus rózsaablak őrzi. Az épület többi része már barokk stílusjegyeket visel a 18. századi átalakításoknak köszönhetően.

Sé do Porto katedrális

A São Bento vasútállomás /Estação dos Caminhos de Ferro de São Bento/ leginkább egy kincsesládához hasonlítható. Belsejében 20,000 kék és fehér csempe rajzol ki csodálatosabbnál csodálatosabb mozaik képeket, így válva a portugál mozaikipar ékkövévé. A Jorge Colaco nevet viselő művész néhány, a nemzeti történelemből ismert esemény életrekeltésével díszítette ki a termeket, melyeken a portugál tömegközlekedés kialakulásának történetét ismerhetik meg az idelátogatók. Érdekességképpen megjegyzendő, hogy habár az első vonat már 1896-ban befutott, az állomást csak 1916-ban adták át hivatalosan is.

A São Bento vasútállomás

A Libertade téren /Praça da Liberdade/ található Dom Pedro IV /I. Péter/ szobra. IV. Péter portugál király (1798–1834), I. Péter néven Brazília császára volt.