2019/05/11-2019/05/21.
Franciaország - Provence
3. nap
Az okker város és kisebb falvak megtekintése
A mai nap egy bakancslistás helyre mentünk, Roussillon kicsiny városába. A bakancslistás látnivaló valójában nem is a város volt, hanem a mellette lévő okker sziklák, melyet egy túra keretében lehet megtekinteni. Reggel 9 óra környékén indultunk el, nem volt messze, autóval csak 1 óra Avignontól.
Roussillon
10 óra környékén meg is érkeztünk a városba, ami tulajdonképpen inkább falu. Az okker túra elején van egy nagy parkoló, ahol 3 euróért egész nap parkolhatunk. A parkolóba való belépéskor egy kártyát kaptunk az automatából, fizetni távozáskor kell. Ez a parkoló tökéletes akkor is, ha csak a várost szeretnénk megnézni, mert innét kb. 5 perc gyalog.
A parkoló felett egy látványos temető volt, először azt hittem, hogy a Portugáliában látott magtárakhoz hasonló kis épületek vannak ide is építve, de ahogy közelebb mentem, egyre nyilvánvalóbb volt, hogy ezek nem magtárak, hanem sírhelyek és ez egy temető. Be nem mentünk, mert azért temetőbe mégse, de a parkolóból azért csináltam róla képet:
 |
| Temető a parkoló felett |
 |
| A parkoló |
A parkolóból gyakorlatilag rálátni az egész városra.
 |
| Roussillon városa |
Elindultunk az okker túra kezdő pontja felé. Egy kilátóként funkcionáló park és pár ajándékbolt mellett mentünk el. Innét már látható volt néhány okker szikla is.
 |
| A környező táj |
 |
| A temető bejárata |
 |
| Egy kis kút a temető bejárata előtt |
/Sentier des Ocres/
A túra sajnos nem ingyenes, a belépésért fizetni kell, azonban nem drága, 3 euró fejenként. A nyitva tartási időhöz célszerű a web oldalukat felkeresni. Az útvonalat könnyű követni, a túra elején van egy térkép, egy kisebb vagy egy nagyobb kör megtételére van lehetőség, mindkét útvonalat külön szín jelöli. A rövid kb. fél órás, a hosszú 1 órás. Nálunk nem volt kétség, hogy a hosszabbik utat akarjuk végigjárni. Utólag kiderült, jól döntöttünk.
Az okker egy természetes festék, amely olyan anyagból származik, ami vas-oxidot tartalmaz, és amit már az őskorban is használtak festékként. Gyógyászati célokra is alkalmazták Egyiptomban. Az okkert továbbá házak, ruhák, és testek festésére is felhasználták.
 |
| Havas hegycsúcsok a messzi távolban |
A 18. század folyamán az okker iránti igény megnövekedett, amikor azt festőanyagként kezdték felhasználni a textil iparban. Ekkortól az okker bányászata egyre intenzívebbé vált. 17 különböző festékárnyalatot állították elő a helyi szikláknak köszönhetően a 18. és 19. század folyamán. Bányászata a 19. században érte el csúcspontját, amikor is a világ minden területére exportáltak Roussillonból. A bányászatot 1930-ban betiltották, hogy megvédjék a területet a további bomlástól vagy akár a teljes megsemmisüléstől, és így megóvják a falut.
A színes és meglepő formájú alakzatokat részben az erózió, részben pedig az ember formálta együttesen. Ezen két mesteri munka eredményeként úgy érezhetjük, mintha egy megelevenedett festményben lépkednénk. A sárgának mindenféle árnyalata megtalálható itt, egészen a halvány, szinte már fehéres színektől a sötét vörösön át a barnáig.
Az ösvény nagyon jól ki volt építve, hol a sziklák közt, hol pedig erdős területeken kanyargott, de a vöröses színárnyalat mindenhol jelen volt.
 |
| Apró, fehér virágok tették változatosabbá a tájat |
Érdemes a hosszabbik utat választani, mert azon az ösvényen találjuk az egyik legszebb formációkat, melyek már szinte vörös színben tündököltek. Érdekes viszont, hogy a turisták nagy része megelégedett a rövidebb útvonallal is. Végülis ennek mi csak örültünk, mert így ezeken a részeken alig voltak, így nem nagyon kellett kerülgetnünk senkit.
 |
| Egyik legszebb rész a túrán |
Itt csináltunk egy rövid videót is:
Tovább haladva találtunk egy kis lyukat a fák között, ahonnét rá lehetett látni a városra.
Körülbelül 1 óra alatt végeztünk a túrával, de nem mentünk gyorsan és sok helyen megálltunk fotózgatni és nézelődni is. Hasonló okker sziklák a Rustrel nevű település közelében is találhatók, azt nevezik a Francia Colorado-nak. Állítólag az a táj még ennél is színesebb, de mivel képek alapján nagyon hasonlított erre, így mi azt már nem néztük meg.
Ezután a város felé vettük az irányt, hogy ott is szétnézzünk. Előtte még azonban benéztünk az ajándékboltokba. Sok szép dolgokat láttunk ott.
 |
| Haladva a város felé |
Az ajándékboltban vásárolt dolgokat még beraktuk az autóba, mert a parkoló úgyis útba esett. Amint mentünk volna tovább a város felé, hirtelen nagy zajra lettünk figyelmesek. Felnéztünk az égre és néhány vadászrepülő repült el felettünk hatalmas tempóban.
Roussillon városát tulajdonképpen az okker kőbányák tették híressé. Itt a házak is okker színben tündökölnek, mivel az okker lerakódás természetes vörösesbarna színárnyalatba borítja az egész falut. Az épületek homlokzatának színárnyalata a világos sárgától a sötét vörösig változik. A falu láttán nem túlzás kijelenteni, hogy ez a festői falucska Franciaország egyik legszebb települése.
A falu elején vettünk egy fagyit, a melegben nagyon jól esett. A választás annyira nem volt jó, gondoltam megkóstolom a levendula ízűt, ha már úgyis a levendulák földjén vagyunk, de bármennyire is próbálkozok barátkozni a levendulával, se az illata, se az íze nem jön be. A másik 2 gombóc azért finom volt, de már nem emlékszem milyen ízesítésűek voltak. 3 gombócosat kértünk, de olyan hatalmas adagot kaptunk, hogy alig bírtam megenni. A kis fagyiszünet után beljebb mentünk a városba.
Az Óratorony épülete uralja a domb tetejét, melyet már messziről is látni lehet.
Elsétáltunk az óratorony melletti szűk utcácskák felé, mely a falu legszebb része.
 |
| Óratorony |
 |
| Boltíves kapu az óratorony alatt |
 |
| Egy gyík a falon /sajnos nem igazi/ |
 |
| Az óratorony teteje |
Egy újabb templomot találtunk, kívülről nagyon látványos volt, úgyhogy gondoltuk megnézzük belülről is. Én nem nagyon szeretek templomokba bemenni, mert mindig rossz érzés kerít hatalmába, kb. mintha egy temetésen lennék, de meg kell hagyni, ez a templom nagyon szép volt belülről is.
Ezután felmentünk egy kilátóhoz.
 |
| Innét is látszottak az okker sziklák |
 |
| Pipacsok a hegyoldalban |
 |
| Pipacsmezők |
 |
| A kilátó |
A kilátóból visszamentünk a falu felé. Bármerre mentünk mindenhol nagyon hangulatos volt, nekem nagyon tetszett.
 |
| Sziklába épített ház |
A lépcsőn egy szöcske sütkérezett. Sokáig alig mozdult, így könnyen lencsevégre tudtuk kapni.
Az alábbi képen látható lépcsőkön egy perzsa macska sündörgött, amikor az egyik házból kijött egy hölgy, nem tudom, hogy a gazdája volt-e, de megpróbálta megfogni, csak nem sikerült neki. A cicus lejött a lépcsőkön, egyenesen oda hozzánk, de nekünk sem hagyta megfogni magát.
A falu végében egy háborús emlékmű található, tetején egy katonai ruhába öltözött kisfiúval. A talapzaton az állt: Roussillon gyermekeiért. Gondolom azoknak a fiatal gyerekeknek állítottak ezzel emléket, akiknek részt kellett venniük a háborúban és elestek.
 |
| Háborús emlékmű |
Következő állomásunk Gordes falva volt. A parkolással meggyűlt a bajunk. Nagy nehezen találtunk egy parkolót, de nem tudtuk hogy lehet parkolójegyet venni, úgyhogy inkább kerestünk egy másikat. Úgy látszik ebben a faluban mindenhol ugyanarra a sémára épültek a parkolójegy automaták, mert a másik parkolóban is ugyanez az automata fogadott. Sok időt elpazaroltunk vele, próbáltunk másoktól segítséget kérni, de nem igazán beszéltek angolul és nem értették mit nem értünk. Aztán végül megnéztük a többiek hogy csinálják. Valójában nem volt benne semmi nehézség, csak kicsit hülyén volt megfogalmazva a használati utasítás. Fel volt tüntetve a parkolási díj egy táblára, onnan meg kellett nézni a díjszabást, be kellett írni a rendszámot, majd annyi pénzt beledobni, ahány órát szeretnénk parkolni és már adta is ki a jegyet. Gyakorlatilag a legtöbb automata így működik, csak megzavart az angol nyelvű tájékoztató. Valahogy nagyon kacifántosan volt megfogalmazva és a bizonytalanságunk tárgya az volt, hogy nem tudtuk előre kell-e fizetni vagy majd csak a végén, amennyit ténylegesen ott voltunk.
A parkolóból elindultunk a falu felé, ahonnét 5-10 percet kellett gyalogolnunk, de nem volt vészes.
 |
| A parkoló környéke |
Gordest nemcsak Provence, de egész Franciaország egyik legszebb településeként szokták emlegetni. Való igaz, a szűk, macskaköves utcácskákon sétálva olyan érzésünk volt, mintha visszamentünk volna a középkorba. Ennek ellenére a falu engem nem nyűgözött le. Némileg kicsit Toledóra emlékeztetett, de csak a macskaköves utak miatt, Toledo azért sokkal látványosabb.
Gordes a festők kedvelt alkotóhelye, nyáron számos kiállítást látogathatnak a turisták. Itt alkotott sok éven át Victor Vasarely, André Lhote, Marc Chagall és Jean Deyrolle. Vasarely saját költségén renováltatta Gordes 11. századi várát, mely a városka tetején áll. Ebben didaktikai múzeumot létesített, de 1997 áprilisa óta Pol Mara /Léopold Leysen/ belga festő és grafikus 200 műve látható benne állandó kiállítás keretében.
 |
| Gordes vára |
A vár előtt, egy körforgalom közepén egy első világháborús emlékmű látható, a talapzat tetején egy katona szobrával. A Roussillon-i szoborhoz hasonlóan ez is egy fiatal fiút ábrázol.
Gordes a filmvászonról is ismerős lehet. Itt van a tér, ahol a Bor, mámor, Provence című film főhőse Max, az arrogáns angol befektetési tanácsadó kering körbe-körbe a miniatűr autójával, a kávézó, ahol a tűzrőlpattant Fanny dolgozik, vagy a szökőkút, ahol Russel Crowe borozik a lányra várva. A filmbéli chateau-ban, amit megörököl a pénzügyi guru, illetve a hozzá tartozó birtokon úgy tűnik, hogy a valóságban is folyik bortermelés és a film mozivetítése idején állítólag át is címkézték a saját boraikat Coin Perdu-ra.
Már nagyon éhesek voltunk, úgyhogy egy rövid városnézés után kerestünk egy helyet, ahol ehetünk. Nem akartunk sokáig bóklászni, megláttunk egy palacsintázó kis éttermet és bementünk oda. A hely nagyon hangulatos volt, régi stílusban volt berendezve, illett a falu feelingjéhez. Itt főleg csak palacsinták voltak, de nem a desszertes, hanem az a fajta, amit rendes étkezéshez ajánlanak. Én 4 sajtosat kértem, de kicsit jobbra számítottam, talán inkább a sonkás-sajtossal kellett volna próbálkoznom. Az étterem a legnagyobb jóindulattal sem tartozott az olcsók közé, egy üdítő és egy palacsinta fejenként 15 euróba került. Ennyiért már egy nívósabb étteremben is ehettünk volna, finomabb kaját. Az adaggal nem volt gond, mert laktató volt, de ennyit akkor sem ért.
 |
| A palacsintázó |
Arra azért jó volt, hogy már nem voltunk éhesek. Ezért folytattuk is tovább a városnézést és elindultunk az óváros felé.
A középkorban, a 17. és 18. században Gordes a gyapjú és bőr ipar egyik központja volt, beleértve a szövést is. 1886-ban a falu részben elpusztult egy földrengésben, amely még inkább felgyorsította a helyi iparágak hanyatlását. Ma elsősorban a turizmus és a vendéglátás a kiemelkedő iparág.
A falu egy szikla tetejére épült, alatta szőlőbirtokok húzódnak. Új ház az óvárosban néhány száz éve nem épült. A hangulat tényleg utánozhatatlan, keskeny sikátorok, kőből épült lakóházak, meredek lépcsősorok, de nekem mégis hiányzott belőle valami, 1-1 látványosabb épület, templom, szökőkút vagy szobor. Így kicsit egyhangú volt az egész. Ám ha egy másik nézőpontból közelítjük meg a dolgot: a maga egyszerűségével méltán beillik egy középkori kisvárosnak és ha kicsit elrugaszkodtunk a valóságtól, bele tudtuk képzelni magunkat egy időutazás kellős közepébe.
Meg akartuk keresni a Caves du Palais Saint Firmin-t, a 11. századi pincéket, amelyekben egykor olivaolajat készítettek. Még ma is megtalálhatók benne az olivaolaj készítés eszközei, a raktárak és a kamrák. A pincék 8 emeletből állnak. Egy szűk utcácskában meg is találtuk a bejáratot, de fizetős volt és elbizonytalanodtunk, hogy megéri-e megnézni, ezért úgy döntöttük, hogy kihagyjuk és inkább folytattuk tovább a városnézést.
Visszatértünk a városközpontba, ott még bementünk egy ajándékboltba, majd elindultunk a parkolóba az autóhoz. A falut mindenképp látni akartam messziről is, ahol látszik, hogy tényleg egy sziklára épült, de ezt a kilátót nem kezdtük el gyalog keresgélni, mert ahhoz túl messze volt, inkább kocsival mentünk.
Hamarosan meg is álltunk egy helyen, ahonnét nagyon jó volt a rálátás a falura, bár nem volt ott hivatalos kilátópont, viszont pár kép erejéig meg tudtunk állni.
Kicsivel lejjebb is megálltunk, de ott sem lehetett volna. A hivatalos kilátó még egy kicsit arrébb volt, de azt is megtaláltuk. Innét már az a tájkép tárult elénk, amit a képeslapokon is láttunk.
 |
| Gordes, ahogy a képeslapokon is látjuk |
Még mindig volt időnk sötétedésig, úgyhogy ellátogattunk a közelben lévő, a Plateau de Vaucluse hegyvidék délnyugati sarkában fekvő Fontaine-de-Vaucluse kisvárosába, mely arról híres, hogy egy zárt völgyben fekszik és itt található a Sorgue-folyó forrása, ami a város nevét is adja. A Fontaine-de-Vaucluse Franciaország legnagyobb forrása. A forrás egy egy barlang szájánál található, magas sziklákkal körülvéve, egy romos várral a sziklák tetején, mely a hely festőiségét adja.
A parkolás most könnyen ment, amint a városba értünk láttunk egy parkoló táblát, és amint ráfordultunk az utcára, megjelent egy parkolóőr is, ha jól emlékszem 4 eurót kellett fizetnünk érte, majd röviden elmondta, hogy konkrétan melyik utcában parkoljunk. A parkoló szép környezetben volt, magas sziklákkal körülvéve.
 |
| A parkoló |
A parkolóból a városközpont felé vettük az irányt, ami nagyon közel volt.
 |
| Emlékmű egy körforgalom közepén |
Találtunk egy tradicionális Provance-i múzeumot, ami kívülről nagyon csábító volt. Megkérdeztük mennyi a belépő és mivel az 5 eurót nem találtuk soknak, be is mentünk.
A jegyeladó nő nagyon kedves volt, jól beszélt angolul és sok információt elmondott nekünk a múzeumról. Ebben a kétszintes kis épületben gyakorlatilag Provence életét láthatjuk megelevenedni babák /santon/ formájában. Maketteken ábrázolják, hogyan éltek a régi időkben a levendula földjén. Vallásos témák is vannak, ha jól értettük, azért mert a Provence-i emberek is hasonló környezetben éltek, mint ahol a kis Jézus megszületett.
Ezek a babák - franciául santon-oknak hívják őket - egyénként nagyon népszerűek egész Provence területén, a legtöbb ajándékboltban kaphatóak és nagyon szépen meg vannak formázva, igazi mestermunkák. Emiatt persze az áruk sem kevés. Én nagyon gondolkoztam rajta, hogy viszek haza egyet emlékbe /persze nem innét a múzeumból, mert innét nem lehetett/, de végül lebeszéltem magam róla.
A felső szintre is felmentünk, ott mégtöbb santont láthattunk.
A múzeumlátogatás után elindultunk felfelé a folyó mentén.
Hamarosan megpillantottuk a sziklára épített vár romjait.
 |
| Sziklára épített vár romjai a város felett |
Este 7 körül járt már az idő, az utcai árusok sorra zártak be, de azért volt még 1-2, amelyik tartotta a frontot.
 |
| Ez az árus még nyitva volt |
 |
| Itt jól látható, hogy a vár egyik oldala sziklafal |
Itt kezdődött a vadvizi evezők számára kiépített szakasz.
 |
| A vadvizi evezőknek kialakított rész |
A Vaucluse-forrás nem csak Franciaország, de a világ ötödik legnagyobb forrása is, mely hatalmas területről gyűjti össze a csapadékot, ennek köszönhetően óriási a vízhozama. A forrás egy barlangi folyóból tör a felszínre egy 230 méteres sziklafal lábánál. A Vaucluse-forrástól induló gyors folyású Sorgue folyó a mai napig egy papírmalmot és papírgyárat működtet. Itt még ma is készítenek merített papírt, de már nem az eredeti malomkereket használják. Az csupán látványosság a túristák számára.
 |
| A papírmalom kereke |
A malom ingyenesen megtekinthető, de sajnos későn érkeztünk, épp hogy bementünk, már szólt is a fickó, hogy zárnak. Így csak 3 gyors képet sikerült csinálnom:
Továbbmentünk fölfelé a folyó mellett. Elhaladtunk egy szabadtéri étterem mellett is, de épp zárva volt.
A monda szerint valaha sárkány élt a barlangban, ahol a forrás ered, de Szent Veran, akiről azt mondják, hogy itt élt remeteségben, és élete végén számos csodát tett, elűzte a sárkányt.
Elérkeztünk az út végéhez, ahol véget ért az ösvény. Itt fölfelé volt egy kiépített út, végig a sziklákon, de most le volt zárva és tilos volt végigmenni rajta, gondolom omlásveszély miatt.
Már kezdett sözétedni, amikor elindultunk visszafelé. Út közben észrevettem egy fekete bogarat, az ilyeneknek mindig örülök, mert imádom fotózni őket. Talán Fekete gyalogcincér lehetett vagy valami hasonló.
Végül visszaérkeztünk a városközpontba, innét már csak egy köpésnyire volt a parkoló.
Fontaine-de-Vaucluse kora esti időtöltéshez tökéletes volt, azonban az alapján, amiket olvastam róla, kicsit többre számítottam. Számomra ez egy kihagyható látnivaló volt, de mivel belefért az időnkbe, így nem bánom, hogy megnéztük.
Kapcsolódó bejegyzések:
Franciaország, Provence - 1. rész - Avignon
Franciaország, Provence - 2. rész - Roussillon, Gordes, Fontaine-de-Vaucluse
Franciaország, Provence - 3. rész - Saint-Tropez
Franciaország, Provence - 4. rész - Aigues-Mortes és Saintes-Maries-de-la-Mer
Franciaország, Provence - 5. rész - Castellane, Verdon szurdok, Moustiers-Sainte-Marie
Franciaország, Provence - 6. rész - Villeneuve-lès-Avignon és Avignon
Franciaország, Provence - 7. rész - Cascades du Sautadet, La Roque-sur-Cèze és Orange
Franciaország, Provence - 8. rész - Marseille és Cassis
Franciaország, Provence - 9. rész - Nîmes
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése