Földünk szépségei: Franciaország, Provence - 5. rész - Castellane, Verdon szurdok, Moustiers-Sainte-Marie

2019/05/11-2019/05/21.

Franciaország - Provence

6. nap

Autós túra a Verdon-kanyonban

A Verdon-kanyon /Gorges du Verdon/ a smaragd, türkiz-zöld vagy azúrkék színű vizéről nevezetes, Verdon folyó által formált, Provence-Alpes-Côte d’Azur régióban futó szurdok. Gyakran Európa Grand Canyonjaként, Európa legszebb szurdokaként is említik. 25 km hosszú, legmélyebb pontja 700 méter mély.

A nyüzsgő Francia Riviéra vagy a Côte d'Azur közelsége miatt a szurdok igen népszerű turisztikai célpont. Évente turisták százezrei keresik fel, de nem csak a lélegzetelállító látványért, hanem a vízisportok /kajak, kenu/ kedvelői is szívesen választják, a meredek mészkő oldalfala pedig a sziklamászók paradicsoma. A legszebb része Castellane és Moustiers-Sainte-Marie városok közötti szakasz, ahol a mészkő hegységbe 700 méter mély szakadékot vájt a folyó. A kanyon végén a Verdon folyó Sainte-Croix-du-Verdon /vagy más elnevezéssel Lac de Sainte-Croix/ mesterségesen kialakított tóba fut. 1997-ben ezen kivételesen gyönyörű vidék megóvására jött létre a Parc Natural Régional du Verdon /Verdon Nemzeti Park/.

Amikor Dél-Franciaországot választottuk uticélul, a Verdon kanyon rögtön felkerült a "mindenképp látni kell" listára. Rögtön kinéztem a Sentier Blanc-Martel túrát, mely az egyik leglátványosabb és leghíresebb gyalogtúra a szurdok területén. Igen ám, de mivel egy lineális szakaszról van szó, nem egyszerű kivitelezni a dolgot. Áprilistől júniusig csak hétvégéken van busz, ami a parkolóból átvisz a túra kezdőpontjáig és naponta csak két járat, egy reggel, egy pedig délután. A többi napokon taxit kell hívni, de legalább 1-2 nappal előtte meg kell rendelni, mert különben az sem garantált. Csak júliusban és augusztusban jár a busz minden nap. Ezzel az volt a gondunk, hogy hétvégére esőt mondtak, úgy semmiképp nem akartuk, mert rossz időben amúgyis veszélyes. A taxi rendeléstől kicsit idegenkedtem, mert itt Franciaországban alig beszél valaki angolul és féltem tőle hogy fogom lebonyolítani. De a kanyont mindenképp látni kellett. Ezért feldobtam a többieknek azt az ötletet, hogy mi lenne, ha autós túrát csinálnánk, úgy szinte az egész kanyont láthatjuk és ott állunk meg ahol akarunk. Persze ennek is van egy hátránya, testközelből így nem igazán látjuk. Párom, aki amúgysem szeret nagyon túrázni, rögtön rávágta, hogy az úgy sokkal jobb lesz. Árpád barátunk is belement, így meg sem próbáltam taxit hívni, a kérdés eldöntetett. Utólag azt mondom nem volt ez rossz ötlet, de azért mégiscsak fájt a szívem a régóta dédelgetett Sentier Blanc-Martel túra miatt. Azonban így is gyönyörű helyeket láttunk, többet, mintha csak egy szakaszát jártuk volna végig gyalog, mégis hihetetlenül nagy kedvem lett volna végigjárni a túrát is. Talán majd legközelebb...

Reggel 7 órakor indultunk, első körben az Avigno - Barrême - Saint-André-les-Alpes - Saint-Julien-du-Verdon - Castellane útvonalon. Mivel nem akartunk autópályadíjat fizetni, ezért a hosszabbik úton mentünk, ami így Castellane-ig 3 óra volt, de út közben azért megálltunk 1-2 helyen, így kicsivel több időt vett igénybe. Kb. fél úttól egyre szebb tájakon mentünk keresztül, néha sikerült elkapni egy-egy szebb tájat a fotómasinával. Egyik helyen párom meg is állt, hogy jobban tudjak fotózni.

Pipacsmező

2 órája lehettünk úton, amikor mindenkinek jólesett volna egy kis pihenő meg WC szünet, úgyhogy megálltunk az egyik benzinkútnál. Ha már ott voltunk megittunk egy kávét is. A pultos hölgy nagyon kedves volt, bár angolul nem igazán beszélt. Voltak kinti asztalok, ott leültünk az egyikhez és szép lassan elszürcsöltük a kávénkat. Nagyon jó idő volt, sütött a nap és lehetett vagy 25 fok. A kávé után szinte újult erővel folytattuk tovább az utunkat.

A benzinkúton

Út közben tovább fotózgattam.

Saint-André-les-Alpes

Saint-André-les-Alpest elhagyva megálltunk az egyik helyen, de innét nem látszott túl jól a táj a fák takarása miatt.

Kicsivel arrébb ismét megálltunk a Baie d'Angles /Angles öböl/ partján, ami már a Verdon folyó kiszélesedett szakasza. Lementünk a folyó partjára és itt megpihentünk pár percre.

Egy ló legelészett a dombtetőn

Megszilárdult iszap a folyó partján

Házak a közelben

Egy kis ház a domboldalon

Továbbmentünk Saint-Julien-du-Verdon felé, de hamarosan a táj újabb megállásra késztetett minket. Itt szűkül össze a Baie d'Angles sima folyóvá.

Út a verdon folyó felett

Veszélyre figyelmeztető tábla, hogy nem szabad a vízbe ugrálni

Egy tábla jelzi, hogy nem messze kemping található

Saint-Julien-du-Verdont elhagyva a Le Riou-nál is tettünk egy megállót, mely a Verdon folyó szélesen kinyúló ága.

Saint-Julien-du-Verdon látképe

Le Riou

Kissé arrébb a gyönyörű Lac de Castillon /Castillon tó/ tárult a szemeink elé apró kis szigeteivel, mely egy mesterséges víztározó. Castillon települést öntötték el, hogy kialakíthassák ezt a tavat. Valóban festői, nem csak a tó, de a táj is, ami körülveszi.

Lac de Castillon

Castellane

Castellanéban tettünk egy kis pihenőt és egy rövid városnéző sétát. Castellane egy nagyon régi város a Verdon folyó partján. A város 724 méter tengerszint feletti magasságban fekszik.

Volt egy ingyenes parkoló a belváros mellett, onnét pár perc sétára a városközpontban voltunk. Nagyon szép kis város ez, mindenképp érdemes itt megállni és szétnézni.

A parkoló

Szintén a parkoló messzebbről nézve

Eglise St Joseph /Szent József templom/

A templom tornya

Háborús emlékmű

Egy pizzázó névjegytáblája

A városka egyik legérdekesebb látnivalója a szikla tetejére épült templom, a Notre Dame du Roc. Provance-ban és környékén nem ritka a hasonló látnivaló, a legtöbbre fel is lehet menni és közelebbről megszemlélni. Ehhez a kis templomhoz, kb 1 óra alatt lehet felérni, de mivel még sokmindent szerettünk volna ma megnézni, így ezt fájó szívvel, de kihagytuk, pedig azt mondják nagyon szép kilátás nyílik onnét föntről a környékre. Ezt mondjuk nem is kétlem.

Templom a szikla tetején

A közelben találtunk egy aranyos kis teret, közepén egy kúttal.

Szintén a téren található M. Yves Guyot, a Castellane-i közmunkák minisztere 1889-ben tett látogatása alkalmából emelt szobra.

A Városháza épülete

A városháza homlokzata

A hatalmas sziklára, aminek a tetején a templom áll, a város nagyon sok pontjáról rá lehetett látni.

Legjobban a Verdon folyó partjáról látható. A folyónak ez a szakasza nem annyira kanyonos, de így is nagyon szép látvány.

A Verdon folyó

A vadvizi evezők számára kiépített szakasz

Innét lentről a Notre Dame-nak csak a teteje látható. A városra néző templomot már a középkorban is használták és bejegyzett történelmi helyszínként szerepel. Ha valaki szeretne felsétálni, a régi Szent András templom mögötti gyalogúton érhető el.

Notre Dame du Roc

A levendula mellett a kabóca is Provance szimbóluma. Ha arra járunk, kerámia formában rengeteg helyen találkozhatunk velük, ajándékboltokban rakásszámra árulják, de a házak falain is fellelhetőek. A rovance-i nyelvben először Frédéric Mistral jelentette meg a "cicada" /kabóca/ szót. Másik elnevezés rá a "cigale". Egy tehetős kerámiagyártó 1895-ben felkérte Louis Sicard provence-i keramikust, hogy készítsen neki egy tipikus provence-i szuvenírt, melyet ajándékba adna ügyfelei számára. Louis készített egy próba kabócát olajágon Mistral rajza alapján. Nagy sikert aratott, ezután került rá a rovar rajza kerámiákra, csészékre, szövetekre. Provance-ben kb. 15 fajta kabóca él, melyeknek átlag életkoruk 4 év. Valószínűleg kevesen tudják, hogy a kabóca a világ leghangosabb rovara, viszont a citerázó hangot, csak a hímek képesek hallatni. Hangjuk olyannyira hangos, hogy zenélés közben kikapcsolják hallószervüket, nehogy megsüketüljenek.

Van egy provance-i mítosz, mely szerint a kabócát Isten küldte, hogy megzavarja a földeken dolgozó parasztok sziesztáját és így megakadályozza őket a túlzott lustaságban.

Egy kerámia kabóca az egyik ház falán

Castellane óvárosa a Petra Castellana névre hallgató romok közt keresendő. Ez volt régen a város, mely valószínűleg a 12. és 13. századból származik. Mára már szinte csak a városfal és a kápolna maradványai maradtak fenn. Az erődített várost a 14. században hagyták el, amikor beépült az alsó városrész. Ezt szívesen megnéztük volna, nem is tűnt olyan messzinek. El is indultunk abba az irányba, azonban egy kapu állta az utunkat a romok felé, mely zárva volt. Vagyis gyanítjuk, hogy az a kapu vezetett a romokhoz. Kicsit csalódottan tértünk vissza a városba.

Petra Castellana

Egy régi kút

A Szent Szív templom /Eglise du Sacré-Coeur/ Castellane plébániatemploma, mely a 19. század második felében épült.

Szent Szív templom

A templom bejárata

Vallásos jelenet a bejárati lépcső alatt

Az ajándékbolt látogatés természetesen itt sem maradhatott ki, a sok csecse-becse közül szívem szerint megint a felét megvettem volna, aztán győzött a józan ész és maradt csak a szokásos hűtőmágnes és egy levendula illatú lila, macis kulcstartó. Muszáj volt valami levendulásat is hazavinni azért.

Elbúcsúztunk Castellanatól, de a városka nagyon jó benyomást tett mindannyiunkban, akár egy egész napot is el lehetne itt tölteni, mászkálni az utcákon, felmenni a szikla tetejére a templomhoz, de sajnos ma ennyi időt tudtunk rászánni. Tovább indultunk hát és megkezdtük a tényleges túrát a kanyon mentén.

A Verdon kanyon leglátványosabb részei innen kezdődnek. A Verdon folyó forrása az Alpok Col d'Allos hegyétől, a Trois Eveches hegyláncolatától ered, és a Durance folyóba torkollik.

Point Sublime felé vettük az irányt, ami egy kilátópont a kanyonon. Ott parkoltunk volna, ha az eredeti terv szerinti túrát csináljuk végig. Az út során több helyen is megálltunk. A látványosabb részeknél általában vannak parkolási lehetőségek az út szélén, de nem tudom, hogy fő szezonban mennyire van hely, ugyanis most, májusban, - ami korántsem számít főszezonnak - is voltak olyan részek, ahol eléggé tömve volt. Első megállónk egy érdekes sziklaképződménynél volt.

Érdekes sziklaképződmény

Innen hamar tovább is mentünk, de nemsokára ismét megálltunk egy látványosabb résznél. Itt le is tudtunk menni a folyóhoz, ez azon részek egyike, ahol lehetőségünk volt egészen testközelből is megszemlélni a kanyont.

Lemászni ugyan nem könnyű, de meg lehet oldani. Amint lent voltunk a parton és fotózgattunk, hirtelen arra lettünk figyelmesek, hogy beriasztott az autónk. Nagyon megijedtünk, elkezdtünk szaladni fölfelé és amilyen nehezen leértünk, most olyan könnyen és gyorsan fent voltunk. Már azt hittük valaki el akarja lopni az autót, csak az volt furcsa, hogy rajtunk kívül még egy autó állt itt, az is kissé messzebb, ki akarná hát ellopni? Aztán kiderült, hogy szó sincs lopásról, csak lehúzva maradt egy ablak és berepült egy légy...

Tovább autózva, kissé távolabb szintén egy csodálatos kép tárult a szemünk elé. Itt is egy kis pihenő... A következő szakaszokon több helyen is tettünk megállót, de most ezt nem részletezem, álljanak itt inkább csak a képek:

Megérkeztünk a Point Sublime kilátóponthoz. Itt egész sok parkolási lehetőség van, ahhoz képest jól tele volt. A végében még sikerült helyet találnunk. Mint már említettem itt kellett volna parkolnunk, ha a Sentier Blanc-Martel túrát csináljuk meg és innét kellett volna átmenni busszal vagy taxival a Chalet de la Marline-hoz, ahol a túra kezdőpontja található. Kicsit szomorúan nézegettem a térképet, melyen a túrát jelölik, nagyon szívesen végig mentem volna rajta. Azt tudtam, hogy a túra útvonalán, innét nem messze van egy hosszú alagút. Ha már a túrára nem mehetünk, legalább azt nézzük meg. Elindultunk hát lefelé a gyalogúton.

Point Sublime - parkoló

A gyalogút és a folyó

A gyalogút

A folyóban nem volt sok víz, de a körülötte lévő sziklák lélegzetelállítóak voltak.

A Baou alagút /Tunnel du Baou/ az egyik leghíresebb a sok közül a kanyon területén. 670 méter hosszú és a belsejében koromsötét van, ezért ha valaki elindul mindenképp vigyen magával lámpát. 1900 és 1910 körül több alagutat is építettek a területen. A munkások gyertyafénnyel vagy olajlámpával világítottak, amiről maguknak kellett gondoskodniuk. Az alagutak a vízenergia felhasználására épültek. A vízerőmű az első világháború bekövetkeztekor vált elhagyatottá.

A Baou alagút bejárata

Az alagút első néhány métere még viszonylag elég világos. Voltak rajta balkonok is, ahonnét kilátás nyílt a kanyonra.

Balra, ahol a fény bejön, ott található az egyik balkon

Kilátás a balkonról

Ahogy beljebb mentünk egyre sötétebb lett, elő kellett venni a lámpákat. A talaj nedves volt, de eleinte még egész járható, majd egyre nagyobb és több víztócsák kerültek az utunkba. Nem túrabakancsba jöttünk, mert nem gondoltuk, hogy ez ennyire vizes lesz. Mikor már gyakorlatilag teljesen vízben kellett volna továbbmennünk úgy döntöttünk, hogy inkább visszafordulunk.

Víz az alagútban

Visszamentünk a parkolóba, de azért én nagyon örültem, hogy legalább egy pici ízelítőt kaphattam a híres Sentier Blanc-Martel túrából.

A fejünk fölött sasok röpködtek, de sajnos túl magasan ahhoz, hogy közeli képet tudjunk csinálni róluk.

Ezután La Palud-sur-Verdon felé vettük az irányt, azonban itt hibáztunk, ugyanis nem kellett volna elmenni egészen addig, hanem kicsivel előtte balra élesen lekanyarodni a D23-as jelű útra, itt kezdődik a Route des Crêtes-nek nevezett út, ami majdnem teljesen körbeér, melyet abból a célból építettek, hogy a túristák körbeautózhassák a kanyon leglátványosabb részeit. Ez az út, a Route des Crêtes majdnem párhuzamosan halad a Verdon szurdokkal. Fontos, hogy csak egy irányból lehet körbemenni rajta, ha Palud-sur-Verdon előtt lekanyarodunk a D23-as útra. Ugyanis a Route des Crêtes bizonyos szakasza egyirányú. Aki nem akar sokat kocsikázni, de látni szeretné a kanyont, annak elég, ha ezt az utat megteszi, ez a szakasz az egyik leglátványosabb rész a szurdokban.

Mi nem kanyarodtunk le, hanem a másik irányból mentünk Chalet de la Marline felé, mivel nem tudtuk, hogy abból az irányból nem lehet körbemenni. Chalet de la Marline-ig azonban ez az út is kétirányú, csak onnéttól van kihelyezve a behajtani tilos tábla. Itt már egymást érik a megállók, szebbnél-szebb kilátópontokkal. Nem álltunk meg mindenütt, de elég sok helyen. A legtöbb kilátónak nevet is adtak.

Chalet de la Marline után tehát nem tudtunk tovább menni, mert abból az irányból ki volt helyezve a behajtani tilos tábla. Nem volt mit tenni, visszafordultunk és visszamentünk egészen addig, ahol az elején le kellett volna kanyarodni, mert a másik részét is látni szerettük volna a kanyonnak. És milyen jól tettük, ugyanis talán ezek a részek a legszebbek.

Láttunk néhány fakókeselyűt, de közeli képet nem sikerült csinálnom róluk. Mire beélesítettem volna és ránagyítottam, már el is tűnt. Messziről azért sikerült egy egész jó kép:

Fakókeselyű

Érdekes volt egyébként, hogy ennek az útnak az eleje még kétirányú volt és kb. félúton Chalet de la Marline felé volt már kitéve az egyirányú tábla.

Belvédère du Tilleul

Chalet de la Marline-t elhagyva megállás nélkül mentünk tovább, hiszen a Route des Crêtes azon részét ma már láttuk egyszer. Mára már csak egy látnivaló maradt, a Les Salles-sur-Verdon csodálatos tava. La Palud-sur-Verdon után a táj már nem volt annyira látványos, hogy késztetést érezzünk a megállásra, ám amikor közeledtünk Les Salles-sur-Verdon felé, és elhaladtunk a Felső Provance-i Alpok hegyvonulatai mellett, ismét csodálatos tájkép tárult elénk. Innét már rá lehetett látni a tóra is.

A Les Salles-sur-Verdon

Elérkeztünk a végállomásra, oda, ahol a Verdon folyó keresztül halad a Lac de Sainte-Croix mesterséges tavon, mely a Sainte-Croix duzzasztógát megépítésével jött létre. A gát megépítése előtt a folyó rendszeresen elöntötte a Les Salles-sur-Verdon falu területét. A duzzasztógát építésekor, 1973-ban a falu lakosságát kitelepítették, az épületeket /köztük a templomot is/ felrobbantották, lerombolták. Les Salles-sur-Verdont újjáépítették a völgy felső szakaszán. Ma ez Franciaország legfiatalabb települése.

Parkoló a Pont du Galetas-nál

A képeslapokon látott Verdon kanyon nagy részét a Galetas hídról /Pont du Galetas/ fotózták. Ha valaki egy alap képet szeretne, annk mindenképp ajánlott ezt a helyet felkeresni. A hídról valóban csodálatos kilátás nyílik a szurdokra. A tó pedig állítólag minden nap változtatja a színét.

Pont du Galetas

A Lac de Sainte-Croix

A képeslapokról jól ismert Verdon kanyon

Moustiers-Sainte-Marie

A mai hosszú autós túrát Moustiers-Sainte-Marie falujában fejeztük be. Éhesek voltunk, de előbb parkolót kellett találni. Ez megintcsak nem volt egyszerű dolog, de nagy nehezen találtunk egy utcát közel a központhoz, ahol nem találtunk semmilyen táblát vagy parkoló automatát, hogy ott fizetni kell a parkolásért vagy esetleg nem lehet parkolni. Kétszer is megnéztük, de ugyanazt állapítottuk meg. Így hát otthagytuk az autót és elindultunk a városközpont felé.

Az apró, középkori eredetű település egy mészkőszikla hegyoldalában fekszik és Franciaország 100 legszebb faluja közé sorolják. A falu közepén egy kisebb vízesés is látható. Moustiers a 17. és 18. században a francia fajanszkészítő manufaktúra központja volt. Ma a fajanszmúzeumban a gyártás virágkorából származó mesterművek láthatók.

Először is, kerestünk egy helyet, ahol ehetünk valamit. Egy pizzázóra jutott a választás, ahol kebabos pizzát ettünk. Azt azért hozzá kell tegyem, hogy azt hittük rendes kebabot árulnak, de kiderült, hogy az egy pizzázó. Viszont finom volt.

Jóllakottan elindultunk egy kis városnézésre. Az I. világháborús emlékművet a háborúban elesettek emlékére állították. A kövön az áldozatok nevei olvashatók.

A városközpont egyik legszebb része, ahol a Ravin de Notre Dame apró folyócska felett egy híd fut. A boltíves talapzaton álló híd is nagyon látványos, azonban, ha lenézünk kisebb vízersések is láthatók a folyón.

Innét már rálátás nyílik a sziklafalba épített Notre Dame de Beauvoir templomra is.

A távolban több siklóernyőzőt is megpillantottunk. Voltak egy páran, úgy látszik ez a környék kifejezetten kedvelt ezen sportot űzők számára.

Az egész falu olyan, mintha egy képeslapot néznénk. A két sziklafal között, melynek tövében a település fekszik, a középkor óta egy ezüstcsillagos lánc van kifeszítve. Ezt a régi hagyományt Blacas lovag kezdte el - legalábbis a legenda szerint -, ezzel fejezve ki háláját a keresztes hadjáratokból való biztonságos hazatérésért. Ebből adódóan a falut a helybéliek csak Étoile de Provence, azaz Provance csillagának nevezik.

Nem látszik túl jól a képen, de ha jobban megnézzük látható az ezüstcsillagos lánc

A Boldogasszony Templom /Église Notre-Dame de l'Assomption/ román stílusú temploma a 12. században épült. Figyelemre méltó a harangtornya, mely a város fölé magasodik.

Boldogasszony Templom

Egy sziklahasadékban magasan a falu felett emelkedik a település jelképe, a búcsújáró Notre-Dame-de-Beauvoir templom. A templomhoz vezető út kb. 20 percet vesz igénybe, felfelé haladva. Azonban megéri az erőfeszítést.

Castellanaban nem akartunk időzni, hogy felmászunk a sziklatemplomhoz, de itt most nem hagyhattuk ki. Először kicsit nehezen találtuk meg a felfelé vezető utat, de aztán láttuk, hogy nyilakkal jelölve van az irány, úgy már egyszerűbb volt. Sok lépcsőt kellett megmászni, de nem bántuk meg.