Földünk szépségei: Franciaország, Provence - 3. rész

2019/05/11-2019/05/21.

Franciaország - Provence

4. nap

A milliomosok nyaralóhelye

Ki ne hallott volna a Côte d'Azur partján fekvő Saint-Tropez-ról, ahol sztárok milliói nyaraltak az elmúlt évtizedekben és a kikötőjében hemzsegnek a luxusjachtok? Gondolom a város neve mindenki előtt ismerősen cseng. Avignonhoz nincs túl közel, autópályán is 2 óra, mégis úgy gondoltuk, hogy ha már ott vagyunk, ezt nem hagyhatjuk ki. Így hát a mai napot Saint-Tropez-ben töltöttük.

Reggel próbáltunk korán elindulni, végül 8 óra körül sikerült is. A terv az volt, hogy nem autópályán megyünk, mert már megtapasztaltuk, hogy az errefelé nem olcsó. Előző nap néztem, akkor kicsivel több, mint 3 órát írt a Google térkép, azonban, amikor reggel beírtuk a GPS-be, az már csaknem 4 órát mutatott. Ettől majdnem rosszul lettünk és úgy döntöttünk, hogy inkább bevállaljuk az autópályadíjat, hogy időt nyerjünk.

10 óra után érkeztünk a városba. A központ környékén kerestünk egy parkolót, végül a Parc des Lices nevű mélygarázst választottunk, aminek a díjszabása nem volt olcsó, de ez a város amúgysem olcsó, parkolni meg kell valahol. Megjelöltük a térképen hol parkolunk, hogy majd visszataláljunk. A parkoló kívülről elég jól nézett ki a rózsaszínre festett bejáratával. Messziről pedig mégszebb látványt nyújtott.

Lépcsőfeljárók a parkoló bejáratához

Növényekkel körbefutattot lugasok alatt haladtunk a város nyüzsgő központja felé.

Első látásra a belváros egy átlagos arculatot mutatott, a tipikus nyaralóvárosok megszokott látványával: ajándékboltok, éttermek, kávézók és emberek mindenfelé.

Egy szökőkút

Bekukucskálva egy kapun

Egy üzlet kirakata

Közelebbről

Saint-Tropez A 19. század vége óta kedvelt hely a festőművészek körében. Ma üdülőhely, jacht- és vitorláskikötő. A kikötő nem volt messze a parkolótól, hamar megtaláltuk. A város ezen része a filvásznakról már ismerősnek tűnt. Egy nő megállított minket, hajókirándulást akart rátukmálni a turistákra. Először nem akartuk, végül mégis rábólintottunk. Ha jól emlékszem 10 vagy 11 euró volt és kb. 1 órás. A hajó 12:15-kor indult, mondta a nő, hogy addig nyugodtan elmehetünk várost nézni, 10 perccel indulás előtt legyünk majd ott. Így is tettünk.

Luxusjacht a kikötőben

Kicsit még szétnéztünk a kikötőben, majd az óváros felé vettük az irányt.

A kikötőt Pierre André de Suffren, francia tengerész szobra uralja, aki egy talapzaton áll, tekintete a messzeségbe réved a magasból, mintha csak a tengert figyelné folyamatosan.

Pierre André de Suffren szobra

A "La Ponche" névre hallgató óváros Saint-Tropez legszebb része.

Bejárat az óvárosba

Az óváros a tipikus mediterrán városok hagyományait követi, szűk utcák, régi, színes épületek, üzletek sokasága. Fotózni nehéz volt, ez a szűk utcák hátránya. Időközben nagyon megéheztünk és nem akartunk éhesen elmenni a hajóútra sem, úgyhogy megpróbáltunk keresni valami éttermet vagy bódét, ahol enni tudunk. Persze ahogy az lenni szokott, ilyenkor nem találtunk semmit. Az éttermek, amik mellett elmentünk, a kihelyezett étlapot nézegetve nem voltak szimpatikusak, úgyhogy még egy jó darabig bolyongtunk az óvárosban, majd visszamentünk a kikötőbe.

Saint-Tropez 18. századi Notre Dame-ja szinte mindenhonnét látható, a város egyik szimbóluma, magasba emelkedő harangtornyával. Fotózni iagzából csak messziről lehet, eredeti helyén túl szűk a hely hozzá.

Notre Dame

Az egyik étterem melletti teraszról nagyon szép kilátás nyílt a La Ponche strandra /Plage de la Ponche/ és a tengerre.

La Ponche strand

Egy hangulatos kis mellékutca egyenesen a tengerpartra vezetett:

A kikötőben találtunk több bódét is, ahol lehetett kaját venni. Nagyon örültem, amikor megláttam a kebabot, gyorsan kértünk is. Nem mondom, hogy a legfinomabb volt, de meg lehetett enni. Ezután még szétnéztünk egy kicsit a kikötőben.

A Régi kikötő /Vieux Port/ gyakorlatilag Saint-Tropez központja. Az a hely, ahol ez a halászfalu először életre kelt. A turistákat elkápráztatja a kis halászhajók és a luxusjachtok látványa, amihez még a kikötőt körülölelő pasztell színű épületek, mediterrán házak és kültéri teraszokkal ellátott kávézók is járulnak.

A város védelmi okokból 4 tornyot is épített: a tour du Portalet, a tour Vieille, a tour Jarlier és a tour Suffren. A Portalet torony a kikötő nagy mólójának kiindulópontjában áll és a La Glaye-öbölre néz. Építése a 15. századra tehető.

Portalet torony

Saint-Tropez világítótornya

A régi kikötő gazdagságát látva nehéz elhinni, hogy ez a város valaha csak egy kis halászfalu volt. A város vonzerejét először a 19. században fedezte fel egy impresszinista festő, Paul Signac. Végül az 1956-ban készült film, És Isten megteremté a nőt, Brigitte Bardot főszereplésével örökre megváltoztatta a kisváros életét. A film sikerének köszönhetően híres üdülőhellyé nőtte ki magát.

Lassan indult a hajó, úgyhogy visszamentünk oda, ahol vettük a jegyet. Nem kellett sokat várnunk, ahogy odaértünk már fel is szállhattunk. Kinti részre ültünk, hogy zavartalanul fotózhassunk. Az útvonal a part mellett haladt, végig Saint-Tropez városa mellett, majd vissza.

Ezzel utaztunk

A kikötő mellett a Môle Jean-Réveille sétány kivételes kilátást nyújt a Vieux kikötőre. Ez az idillikus tengerparti környezet ihlette az impresszionista festőket. Mi nem sétáltunk végig rajta, de a hajóból lefotóztuk.

A tengernek gyönyörű sötétkék színe volt, ami egyből feltűnt, mikor legelőször megpillantottuk az autóból.

Középen a Notre Dame tornyosul a házak fölé

A Citadella

A csendőrfilmekből jól ismert kisváros jól megél hírnevéből. Louis de Funes-t is ez a város tette híressé, a Csendőr sorozat Lütyő felügyelőjének szerepében. A csendőr álllomást, ahol a A Saint – Tropez-i csendőr c. filmet forgatták csendőr- és filmmúzeummá /Musée de la gendarmerie et du cinéma de Saint-Tropez/ építették át. Ezt a múzeumot ugyan nem láttuk, de a hajóról mutattak egy-két helyszínt, ahol a filmet forgatták.

A nudista jeleneteket valószínűleg ezen a strandon forgatták, ha jól értettük

A hajó orra

Brigitte Bardot 1958-ban telepedett le Saint-Tropez-ban, és jelentősen hozzájárult a Cote d'Azur nyaralóhelyének mítoszához. Bardot ma visszavonultan él a Saint-Tropez szélén lévő ingatlanán, La Madrague nevű villájában. Sajnos nem tudom pontosan melyik ház volt az, de azt is megmutatták.

A hajón megszólalt a csendőrfilm híres betétdala, a Douliou Douliou Saint Tropez, valójában akkor fogtam fel igazán, hogy én most Saint Tropez-ban vagyok. A francia nyelv és a dal feelingje méginkább fokozta az érzést: "igen, ez Franciaország". Csak a feeling kedvéért én is belinkelem ide ezt a dalt:

Vissza a város felé

Sain Tropez óvárosa a tengerről nézve

Végül kikötött a hajónk és véget ért a hajókirándulás. Mindenesetre mi nagyon élveztük, megérte az árát.

Édességbolt a kikötőnél

A hajókázás után úgy gondoltuk mepnézzük a tengerparti szakaszt testközelből is. A La Ponche strandtól kezdődően végigsétáltunk a part mentén jó hosszan.

Kristálytiszta víz

A La Ponche strandot már láttuk egy kilátóból, most közelebbről is megnéztük. Az óváros végében lévő strand nagyon kellemes és szép környezetben található, bár nem túl hosszú szakaszon terül el.

A La Ponche strand

Innét továbbmentünk a sziklás parton. Egy darabig ezt könnyen meg is tudtuk oldani, majd egy idő után olyan sziklák állták az utunkat, amin már egyre nehezebb volt átmenni.

Felmásztunk a sziklákon és a járdán folytattuk tovább az utat. Itt volt egy földgömb is.

Egy temető mellett mentünk el, ahol láttunk egy érdekes sírt, tele lemezekkel. Biztosan valami zenész lehetett.

A temető bejárata

Erről a szakaszról rá lehetett látni a Les Graniers strandra, ahol a Saint Tropez-i csendőrök egyes jeleneteit is forgatták. Kicsit továbbmentünk és s strand bejáratát is megtaláltuk.

A Les Graniers strand

A strand bejárata

Tavirózsák

A Les Graniers strand annyira jól nézett ki, hogy muszáj volt bemennünk. Ha mást nem is, de egy kávét megittunk, és leültünk a nádtetős bárpult előtti asztalhoz, csak a feeling kedvéért. Most igazán úgy éreztük magunkat, mint a paradicsomban. A kávé nagyon drága volt, 6 euró egy csészével.

A bár, ahol ittuk a kávét

A kávészünet után továbbmentünk. Ezután is nagyon szép sziklás szakaszok következtek.

Messzire elcsavarogtunk már a kikötőtől, ezért úgy gondoltuk, ideje visszafordulni. Nem szeretünk kétszer ugyanazon az útvonalon végigmenni, úgyhogy inkább a google térképpel mentünk vissza az aszfaltos út melletti járdán. Így kb. fél óra alatt vissza is értünk. Nem sokat fotóztam visszafelé, mert az út mentén alig volt látnivaló, csak 1-2 növény, vagy egy szebb épület vagy utcarész késztetett megállásra.

Rajzok a fenti építmény belsejében

Visszaérkeztünk a belvárosba, de még nem volt kedvünk hazamenni, inkább tettünk mégegy sétát az óvárosban és környékén.

Irgalom Templom /Chapelle de la Misericorde/

A Postahivatal épületén

A Place Alphonse Celli téren áll egy modern stílusú, spirál alakú szökőkút, amit csak Saint Tropez spiráljaként emlegetnek.

A városnézést ezzel befejeztük, de végezetül mégegy érdekesség, ami a városhoz kötődik. A Tarte Tropézienne őrület 60 évvel ezelőtt kezdődött. Alexandre Micka lengyel cukrásznak úgy megtetszett Saint-Tropez, hogy itt nyitotta meg édességboltját 1955-ben. Sok más mellett egy brióst is árult, amelyet a nagymamája titkos krémjével töltött meg. Nem messze Micka édességboltja mellett forgatták az És Isten megteremté a nőt című filmet. A forgatás alatt a stáb Brigitte Bardot-val egyetemben elment a boltba és megkóstolták a süteményt, mindenki tetszésére. A történet szerint a színésznő bátorította, hogy adjon neki egy rendes nevet, ez lett a la Tarte Tropézienne, azaz Saint-Tropez briósa. 1985-ben Albert Dufrene vette át Alexandre Micka cégét. Elődjéhez hasonlóan titokban tartotta a receptet és mindig megkövetelte ugyanazt a minőséget. Ma a briós a város egyik szimbóluma.

Azonban még nem ért véget a móka. A csendőrös filmben volt mégegy part, amit felhasználtak a forgatás helyszínéül, a hajón mutatták is. Ezt a strandot szerettük volna megkeresni, gyanítottuk, hogy még messzebb volt, mint ameddig mi elsétáltunk a parton, úgyhogy autóval mentünk. Találtunk is egy strandot, közvetlenül egy jachtclub mellett, de a strand nevét nem tudom. Viszont valószínűleg nem ez volt, amit kerestünk, de már nem volt energiánk tovább keresni és igazából nem is tudtuk pontosan merre van, úgyhogy pár fotó után visszamentünk az autóhoz és elindultunk vissza Avignonba.

"Hazafelé" a hosszabbik utat választottuk, nem a fizetőset, de így sem volt sokkal több 3 óránál. Ami Saint-Tropezt illeti, a tengerpartja nagyon szép, a városnak van feelingje, de látványban én nem estem hasra tőle, ennél láttam már szebb városokat is. Ennek ellenére mégis van benne valami, ami mély nyomot hagy az emberben. Nem tudnám megmondani mi az, talán a feeling. Olyannyira nyomot hagyott bennünk, hogy mikor visszamentünk a szállásra le akartuk tölteni a Saint-Tropez-i csendőröket és megnézni, csak nem találtuk sehol. A Franciaországi nyaralás után, már otthon Leeds-ben mégis sikerült letöltenem és meg is néztük. Abban sok helyszínt felismertünk és a film végén kicsit szomorúan gondoltunk bele, hogy már vége a nyaralásnak. A Saint Tropez-i érzés /én csak így hívom/ azonban a mai napig megmaradt bennem. Valami, ami visszahúz oda...

Földünk szépségei

Oldalak

2019. szeptember 4., szerda

Franciaország, Provence - 3. rész - Saint-Tropez

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése