Földünk szépségei: Franciaország, Provence - 7. rész - Cascades du Sautadet, La Roque-sur-Cèze és Orange

2019/05/11-2019/05/21.

Franciaország - Provence

8. nap

Vízesés és városnézés

Ma egy újabb bakancslistás helyre mentünk, a La Roque-sur-Cèze nevű falu mellett található Sautadet vízeséshez. Sok szép helyet láttunk már mióta itt vagyunk Franciaországban, de ez a vízesés és környezete nálam nagy kedvenc lett.

Sautadet vízesés

/Cascades du Sautadet/

9 óra környékén érkeztünk La Roque-sur-Cèze-be, autóval nem lehet bemenni a faluba, csak a helyieknek, de a vízeséshez nem is kellett, mert az a falu mellett található, a Céze folyón. A parkolás itt sem volt egyszerű, van egy hatalmas parkoló a híd mellett, de fizetős és sorompóval van lezárva. Ezzel csak az volt a gondunk, hogy a sorompó elé kihelyezett automatára rá volt írva, hogy kártyás fizetést nem fogad el. Pénzt bedobni nem volt rajta hely, akkor vajon hogy lehet bejutni? 4 euró a parkolás egész napra, ez ki volt írva, de hol tudjuk kifizetni? Elég sok idő elment ezzel, tanakodtunk, hogy mit csináljunk. Jött egy másik autó, tőlük kértünk segítséget, mert láttuk, hogy nekik sikerült. Kiderült, hogy nem volt nagy ördöngősség, csak be kellett tenni a bankkártyát és már nyílott is a sorompó fel. Hasonlóan, mint az autópályákon. Na igen, de ha beteszem a kártyát az tetsvérek között is kártyás fizetés, akkor miért volt rá kiírva, hogy nem lehet? Néha feleslegesen túl vannak bonyolítva a dolgok és rossz vagy nem egyértelmű információkkal tévesztik meg az embereket. Ez sok francia parkolóra igaz. Ahány hely, annyi féleképpen működik, de egyértelmű információ az sehol.

A parkolóból rá lehetett látni a dombra épült kis falura, mely hamisíthatatlan Provance-i település képét mutatta.

A parkoló környéke

Pipacsok a parkolóban

A folyó másik oldalán egy malom állt, de ezt nem néztük meg közelről, csak amennyit láttunk a fák takarásából.

A Charles-Martel híd /Le Pont Charles-Martel/ a Céze folyón történő áthaladást biztosítja. A híd csak egy sávos, ezért kissé nehézkes rajta a közlekedés, erre lámpás megoldást találtak ki, a baj csak akkor van, amikor a lámpa rosszul működik, ezt sajnos mi is tapasztaltuk... A híd 155 méter hosszú, 12 db félköríves szerkezetből áll, melyet rendkívül erősre kellett építeni, hogy az áradásokat kibírja. Állítólag már a 13. században elkezdték az építését, ám többször szenvedett károkat az árvizek miatt. Legutóbb 2014-ben újították fel. Nevének eredete rejtély, talán Charles Martel atyáról, a La Roque-sur-Cèze történetének egyik kulcsfontosságú szereplőjéről kaphatta, de ezt senki sem tudja biztosan.

Az út a hídon

A parkolóból a híd felé elindulva és azt elhagyva már láthatjuk a nyilat, mely a Sautadet vízesés felé vezet. Nagyon egyszerű, csak a nyíl irányába kell haladni egy jó állapotban lévő betonúton.

Provance-i szőlő-föld

Az út mellett itt-ott már látható volt a Céze folyó is.

10-15 perces séta után megérkeztünk a vízeséshez, ami nem volt túl nagy, elég alacsonyról esik le a víz, de a folyó ezen része csodálatos volt.

Egy béka pihen a vízben

A Sautadet kaszkádjai /Cascades du Sautadet/ a Ceze folyó által alkotott látványos, természet által létrehozott vízesések sorozata. A rohanó folyó a mészkőbe ásott üregekben hullámzik, víznyelőket, kis lyukakat és méleydéseket képezve. Az itt látható mészkő sziklák több mint 5 millió évesek.

Ez a gyönyörű hely nyáron nagyon sok turistát vonz, mivel híres fürdőhely, azonban a vízesésekben fürdeni nem szabad, mert túl veszélyes. Az erős áramlatok és a sziklák által okozott örvények már több halálos sérülést okoztak a tiltás ellenére bemerészkedő turisták között. A fürdés az alsóbb, kevésbé sziklás részeken biztonságosabb.

A Sautadet név a görög mitológiából ismert, az alvilág istenére, Hádészra utal. Van egy helyi mondás, mely szerint "La Roquénál az ördög fog megenni", mely a fulladásos halálesetekre utal, amik túl gyakran fordulnak elő ezekben a veszélyes vizekben.

Én még soha nem láttam ehhez hasonlót, megmondom őszintén engem teljesen lenyűgözött. Talán a képek nem adják vissza teljesen, de ott élőben valai eszméletlen látvány. Végigmenni a sziklákon és felfedezni a legkisebb mélyedéseket, lyukakat, megfigyelni az egyes sziklaalakzatokat, páratlan élmény egy olyan számára, aki imádja a természet alkotta szépségeket.

A kaszkádok fölött egy 1881-ben épült malom romjai láthatók.

Visszasétáltunk a parkoló felé, de úgy döntöttük, hogy megnézzük a másik oldalról is a vízesést. Mint kiderült jó ötlet volt, kissé másabb arcát mutatja arról az oldalról. Visszafelé még kicsit elidőztünk a vízesés melletti részen, ahol a vízben ebihalakra lettünk figyelmesek. Valójában békákat kerestünk, de már azok is eltűntek, akik odafelé menet még itt voltak.

Ebihalak a vízben

Egy ház a környéken

Át kellett mennünk a hídon, mert a másik oldalra nincs más út. Gyalogosok is közlekedhetnek rajta, de kicsit veszélyes, mert egy gyalogos alig fér el egy autó mellett és nagyon kell figyelni, hogy ha jön valami, akkor a híd közepén legyünk a kis kiálló résznél.

Kilátás a hídról

A híd után jobbra fordulva, kellemes kis mező mellett haladtunk végis, majd erdős rész következett.

Szitakötő

Mint már említettem, kicsit másképp fest a tájkép erről az oldalról, de innét is nagyon tetszett.

Kicsit lejjebbsétáltunk az erdős gyalogúton, majd megnéztük a folyó alsóbb részeit erről az oldalról is.

A romos malom

Egy gyík

Arra gondoltuk, hogy megnézzük hátha van még messzebb is valami vízesés, úgyhogy elindultunk tovább előre az erdős úton. Egy idő után rájöttünk, hogy sajnos lejjebb nincs semmi érdekes látnivaló, úgyhogy visszafordultunk.

La Roque-sur-Cèze

A vízesés után a falut is megnéztük. La Roque-sur-Ceze egy kicsi középkori falu, mely egy meredek dombon fekszik a Ceze-folyó felett. Franciaország egyik legszebb falujának minősítették.

Mintha a falu egy szőlőültetvénybe lenne építve

A templom

Noha nagyon ősinek tűnik az egész falu, valójában sok épületet, mint pl. a városháza, a templom vagy a mosoda csak a 19. században épült. Ezen kívül több épületet az elmúlt 50 évben építettek ujjá a romjaiból.

A templom

Ahogy haladunk felfelé a falu macskaköves utcáin, elhaladunk számos, virágokkal díszítettt kis ház mellett és boltíves kőfolyosók alatt. Volt itt egy kilátó, ahova a kanyargós utcákon juthattuk el, követve mindig az itt-ott kihelyezett nyilakat.

Egy kis falusi étterem

Felértünk a kilátóhoz. Út közben csatlakozott hozzánk egy kis aranyos fekete kutyus is, aki miután meglátott minket, jött utánunk és mindenáron azt akarta, hogy játszunk vele. A kilátás nagyon szép volt innét.

Mint ahogy az sok Provance-i kisvárosban és faluban bevett szokás, itt is van egy kis templom a sziklák tetején. Ez egy egykori kastélynak volt a kápolnája. A 12. században építették, de nem nyitották meg a nyilvánosság számára, így csak kívülről tekinthetjük meg. A kilátóról ha fölnézünk, láthatjuk is, valamint a kastély romjait is megfigyelhetjük a kilátó környékén.

Kis templom a szikla tetején

Játszani kellett a kutyával

Elindultunk lefelé, a kutyus megint jött utánunk. Már nagyon ettünk volna valamit, ha mást nem, legalább egy palacsintát, úgyhogy bementünk abba a kis étterembe, amit fölfelé menet láttunk. A kutya egészen addig jött velünk. Valószínű az étteremnél lakhatott valahol, mert utána eltűnt.

A városháza

Parkoló a helyieknek a városháza előtt

A szabadtéri mosoda /Le Lavoir/ volt az a hely, ahol régen a helyiek moshattak. Természetesen ma már nem használják, de fennmaradt az utókor számára.

Mosoda

A mosoda kádjai

Az étterem, amit választottunk, nem volt a legolcsóbb, de a palacsinta elég finom volt, bár volt benne valami furcsa íz, gondolom az az lehetett, amit nem tudtam lefordítani az étlapon az összetevők közül.

Ezután visszamentünk a parkolóba és elindultunk Orange felé. A parkoló felé még fotóztam ezt-azt.

A régi kastély romjai és a kis templom a hegytetőn

Orange

Orange, egy történelemben hihetetlenül gazdag város. A Rhone-völgyében található, Provance kapujaként is emlegetik. Helyén korábban egy kelta település állt, majd a római időkben itt a római telepesek észak-provence-i, nagy kiterjedésű fővárosa állt. Orange kétezer évvel ezelőtt egy miniatűr Róma volt, kiegészítve számos középülettel, ezért jópár maradvány látható a városban a római kori uralom idejéből, mely ókori pompájáról árulkodik. A római kori Orange városát, a második légió veteránjai, ie. előtt 35-ben alapították és tették virágzó várossá, míg 412-ben a vizigótok el nem foglalták. Ezidő tájától vált nagyrészt kereszténnyé. Eredetileg nem volt köze a narancs elnevezéshez, de később összekapcsolták vele.

Tudtam, hog a város a római színházáról híres és azt is, hogy azt a belvárosban kell keresni, ezért a GPS-be annak a címét írtuk be. Mikor már közel jártunk, leparkoltunk egy út melletti parkolóba, ahol rengeteg hely volt. 2,60-at fizettünk a parkolásért és ha jól emlékszem ez egész napos jegy volt.

Itt parkoltunk

A parolótól kb. 10 perc volt a belváros gyalog, tehát teljesen jó volt.

Vízesés a körforgalom közepén

A római színházat hamar megtaláltuk. Bementünk megnézni mennyi a belépő. 9,6 euró lett volna, ha csak a színházat nézzük meg, de volt kombinált jegy 18, 50-ért, az ún. "Roman Pass", amivel sok más helyre is be lehetett menni. Pl. a szemközt lévő Művészeti és Történelmi múzeumba /bár úgy tudom ez még a színházhoz tartozik, tehát sima színházlátogató jeggyel is érvényes/, a Nimesi Amfiteátrumba, valamint a Maison Carrée és a Tour Magne /utóbbi 3 Nimesben található/ is megnézhető vele, többek között. Mivel én közöltem, hogy a Nimesi arénát mindenképp meg akarom nézni, nem volt kérdés, hogy akkor jobb lesz, ha ezt a kombinált jegyet vesszük. A jegyirodában a nő azt mondta, hogy egy hétig érvényes.

A színház kicsit csalóka építmény, mert a város felől csak egy több emelet magasságú, alig díszített fal látszik, amely mögött viszont ott van a hatalmas színházi nézőtér, ami egy domb szélére épült.

A Római színház kívülről

A Római színház egyike az Európában legjobb állapotban fennmaradt római kori színházaknak. Az 1. században épült színházi előadások számára. Monumentális homlokzata 103 méter széles és 37 méter magas. A rómaiak idején 40 000 néző befogadására volt alkalmas. Ma a világörökség része. A római birodalom hanyatlása után 391-ben hivatalos rendelettel zárták be, mivel az egyház rossz szemmel nézte a szerintük barbár előadások helyszínét. Az ókori színházat a 19. században állították helyre, ma a Chorégies d’Oran nyári opera fesztivált rendezik meg itt.

Bejárat a színpadhoz

A belsejében egy 3,5 méteres magas Augustus szobor található.

A színház fönti folyosója

Kilátás a legfelső sorokból

Kilátás a városra a színház tetejéről

Két kihelyezett táblán megtekinthetjük hogyan nézett ki fénykorában az épület.

Ahogy a fönti képen is jól látszik, mellette, majdnem ugyanakkora területen állt egy templom is, melynek maradványait szintén megtekinthetjük, de sajnos ebből nem sok maradt az utókor számára.

A templom maradványai

Ezután bementünk a szemközti múzeumba is, mely ezzel a belépővel ingyenes volt.

Musée d'Art & d'Histoire

/Művészeti és Történelmi Múzeum/

A múzeum egy privát kastélyban található, amelyet a 17. században építettek Georges Van Cuyl számára. Ez a holland volt felelős Orange hercegének kastélyában levő lőszerért, amely a Szent Eutrope-hegy csúcsán állt a színház felett. Az eredeti építéséből a kastély megőrizte lépcsőjét, ablakait, mennyezetét és gipszkarton kandallóját. Manapság gazdag bútorok és művészeti tárgyak gyűjteményének ad otthont, és bemutatja Orange történetét a klasszikus antikvilágtól a 19. századig.

A fejedelem volt szobájában ma nagyrészt hercegek és hercegnők portréit láthatjuk. A kiállítás a középkortól a modern időkig mutatja be Orange múltját.

Az oszlopcsarnok szobái leglátványosabb eleme a Kentaur mozaik, de itt láthatjuk azokat az ásatás során előkerült műemlékeket, épületmaradvényokat, amik a színházból és más római építményekből származtak. A Kentaur mozaikot a város szívében található Pontillac környékének pincéjében találták meg.

A Kentaur mozaik

A következő teremben mozaikokat láthatunk, melyeket Vespasianus császár földtulajdonában lévő területeken találtak. Ezen kívül szobrokat is megtekinthetünk és azokat a domborműveket, amik a színház falait díszítették.

A következő teremben, mely már az emeleten található, 19. századi műemlékeket láthatunk, valamint három személy portréját, akik nagy szerepet játszottak a város történetében.

A Gasparin szoba szinte minden bútorát, portréját és kiállított tárgyát Gasparin utolsó leszármazottja ajándékozta a mázeumnak, hogy fennmaradjon ennek a híres orange-i családnak az emléke. A portrék a család 5 generációját ábrázolják.

Következő terem Orange püspökeinek a múltját mutatja be.

A mellette lévő szobákban főleg festményeket tekinthettünk meg.

Egy szekrény a folyosón

Szobor a folyosón

A második emelet két utolsó terme Frank Brangwyn és Albert de Belleroche angol festők festményeit és metszeteit mutatja be.

Városnézéssel folytattuk orange-i kirándulásunkat.

A színházzal szemben található Jean-Antoine Injalbert szobrász által készített mű, mely az ősi lelket szimbolizálja, a művészet fáklyáját nyújtva át a zseninek.

A Saint-Florent templom

II. Raimbaud, Orange grógjának szobrát 1846-ban állították fel a fő téren.

A Notre-Dame-de-Nazareth Katedrális Orange katedrálisa, melyet a Názáreti Miasszonyunknak szenteltek 1208-ban, Guillaume des Baux elrendelésére. Az eredeti épület, amelyet a Hercegség általános közgyűléseinek ülésein is használtak, az évszázadok során jelentősen megváltozott.

Orange katedrálisa

A Katedrális nyugati bejárata

A katedrális timpanonja

A Meyne folyó

Egy színházi előadás posztere

Orange-ban járva szintén kihagyhatatlan látnivaló az Augustus császár korából fennmaradt diadalív. Az egykori via Agrippa-n épült, hogy tisztelegjen a gall háború veteránjai előtt. A diadalív feliratán Tiberius császár neve olvasható és a 27-es évszám. Ez annak tudható be, hogy ő építtette ujjá, amikor Germanicius a germán törzsek felett győzelmet aratott.

A diadalív belső ívének mintázata

A történelmi "időutazás" után elindultunk vissza a parkoló felé.

Rengeteg ember volt aznap a városközpont utcáin, lehet hogy valami rendezvény volt. Nem örültünk neki, mert nehéz volt így fotózni. Késő délutánra már kezdett fogyni a tömeg, de még mindig maradtak jócskán.

Végezetül a Régi Városi Színház /Théâtre Municipal/ épületét is szemügyre vettük. ami nagyon jól nézett ki. A színházat 1885-ben nyitották meg. Egészen a második világháborúig megtartotta színházi funkcióját, ám ekkor a német hatóságok összejövetelek helyszínévé alakították át. 1981-ben állították helyre és most különböző kulturális és társadalmi rendezvények helyszínéül szolgál.

A Régi Városi Színház

Homlokzatán 3 híres ember mellszobra található: Pierre Corneille, Molière és Félicien David. Ezzel a szórakozás különféle formáit szimbolizálják: tragédia, komédia és zene.