2022/05/23 - 2022/06/01.
Montenegro
2. nap
Durmitor Ring
3. rész
Kilátók
A Durmitor Nemzeti park természetesen magáról a hegyvidékről kapta a nevét. A Durmitornak 20 csúcsa is 2200 méter felé magasodik, a legmagasabb a Bobotov Kuk 2523 méterével. Ezt szívesen megmásztam volna, de tudtam, hogy erre nem lesz idő, pedig a magasabb hegyek környékén már nem volt az a tikkasztó meleg.
A 85 km-es körgyűrű kilátóiban többnyire csalódtunk. A térkép olyan szépen jelölte név szerint mindet és amikor odaértünk, ahol elvileg lennie kellene, még csak parkolóhely sincs. Volt olyan is, hogy az adott helyről nem az látható, amit a térkép ír. Nem is találtunk meg mindent, amit szerettünk volna, pl. rögtön az első, ami Momčilov Grad névre hallgat. Ez tulajdonképpen egy étterem, le kellett volna térni hozzá az útról, viszont mi nem akartunk étterembe menni és úgy gondoltuk, az útról is látszik ugyanaz, mint onnét. Hát sajnos nem, de már nem volt kedvünk visszafordulni és felmenni az étteremhez vezető úton. A közelben azért csináltunk néhány képet. Eléggé csalódott voltam, mert ebből a bizonyos kilátóból pont egy tóra lehetett volna rálátni, a Jablan jezero-ra, mely a Durmitor 18 tengerszemei közül az egyik. Nyáron a tó teljesen kiszárad, de tavasszal elvileg van benne víz. Akárhogy figyeltem az alattunk elterülő tájat, ennek a tónak híre hamva se volt.
Következő kilátó a Tara kanyon lett volna, legalábbis a térkép szerint. Ahova jelölte, ott nemhogy kilátót, de még parkolót se találtunk. Kicsivel arrébb félre tudtunk állni az út szélén, de hiába kerestük a Tarát, innét nem látható. Egyébként ez az egész Durmitor körgyűrűre érvényes, hogy parkolók nincsenek sehol sem és kiépített kilátókat se keressünk. Vannak nagyobb helyek az út szélén itt-ott, ahova max. 2 autó befér, de sok olyan ahova csak 1. Szerencsére nem túl népszerű a Durmitor Ring egyénileg való körülautózása, csak emiatt lehet üres leállóhelyeket találni, ellenkező esetben esélytelen volna. Mi az egész út során alig találkoztunk turistákkal.
Megérkeztünk a Mala Crna Gorához vezető lehajtóhoz. Gondolkoztunk rajta, hogy megnézzük-e a falut, aminek a neve egyébként kis Montenegrót jelent. A náv nem véletlen, úgy tartják itt minden megtalálható, ami Montenegróban, csak kicsiben. Én nem igazán találtam érdekesnek a falut a képek alapján, ezért csak a lehajtónál álltunk meg fotózni. Ezt a kilátót a térkép Abu el jooj néven jelöli. A falut novembertől májusig minden évben elvágja a hó, ezért az itt lakók hagyományos vidéki életmódot folytatnak és megtermelnek magunkak minden szükségeset. A kilátóból kicsit lehetett látni az elszórt házakat a településen.
A Sušičko jezero szintén egy tengerszem, sajnálom hogy erről sem sikerült jó képet készíteni, valahogy ott sosem tudtunk megállni, ahonnan jó lett volna a kilátás, csak jóval arrébb. Itt vezet egy út le a tóhoz, de ezt sem találtuk.
Nedajno felé kocskáztunk tovább, a faluban nem néztünk szét különösebben, csak amennyi a kocsiból látszott. A kilátás viszont nagyon szép volt a hegyekre. Itt van a kilátója a Sušica kanyonnak is.
 |
| Sušica kanyon |
Trsa-ban, egy vendégházban találtunk egy kis boltot és bementünk üdítőért. Trsa körülbelül félúton van az útvonalon, és ideális hely egy kávé, egy hideg sör vagy egy harapnivaló elfogyasztásához ebben a rusztikus környezetben. Ha valaki szeretne itt éjszakázni, a Guest House Ethno Village Milogora és az Eko Selo Durmitor olcsó szobákat és bungalókat kínál.
Trsa-t elhagyva a táj egyre szebbé válik, ahogy a Sedlo Pass-nak nevezett részen haladtunk. A dombokat a Durmitor hegyvonulataira jellemző sziklás csúcsok alatt békésen legelő birkák tarkítják. A nyári legelőkön lovakat és teheneket is megfigyelhetünk. Az elkövetkező útszakaszokon több helyen is megálltunk és a kocsiból is lőttem néhány képet itt-ott.
A táj errefelé annyira szép volt, hogy percenként meg lehetett volna állni. Ahogy kiszálltunk a kocsiból, éreztük, hogy a hőmérséklet itt sokkal alacsonyabb, egy kicsit még fáztam is, szerintem alig 20 fok ha lehetett. Egy kicsit a szél is fújt, de ez nem meglepő, hiszen elég magasan voltunk. Az utak mellett néhol még vastagon álltak a megfagyott hódarabok és a hegyeket is itt-ott hó borította.
Kicsit vicces volt a kosárlabda palánk közvetlenül az út mellett:
Kétségkívül a Durmitor legszebb helye a Prutaš és a Sedlo hegyek kilátói. A Sedlo szó szerint nyerget jelent, és a hegyet a helyiek gyakran "Isten nyergének" nevezik. A legjobb fotókat ott készíthetjük, ahol a nagy képkeretek láthatók, melyek tökéletesen keretbe foglalják ezeket a csúcsokat.
 |
| A Prutaš hegy |
 |
| A Sedlo hegy |
Nagyon vártuk, hogy milyen szépségek jöhetnek még ezután, ám ekkor egy út szélén álló kocsiból leintettek minket. Valami parkőr lehetett, egy szót sem beszélt angolul, de azt megértettük, hogy nem mehetünk tovább. Elmondta a saját nyelvén, hogy miért, persze ebből egy kukkot sem értettünk. Csak találgatni tudtunk, esetleg a megfagyott hó és jégdarabok elzárták az utat vagy lavinaveszély volt, vagy baleset... Ki tudja... Visszafordított minket, és ez nagyon rosszul hangzott, mert sejtettem, hogy más út Žabljak-ba nincs, csak amin jöttünk. Hiába mondtam neki, hogy pont arról jövünk, ő csak bocsánatkérően megvonta a vállát azzal az arckifejezéssel, hogy nem tud mit csinálni, nem az ő hibája. Az lehet, de akkor is ő volt a rossz hír közlője... Kelletlenül és mérgesen visszafordultunk, de közben folyamatosan próbáltunk rövidebb utat keresni, mert semmi kedvünk nem volt mégegyszer végigmenni ugyanazon, amin jöttünk, ugyanis az legalább két óra. Pedig már csak 20 perc lett volna hátra Žabljak-ig és egy látványosabb kilátó, melyet a térkép Picturesque viewpoint néven jelöl és pont egy tengerszemre lehetett volna rálátni. A GPS folyton vissza akart fordítani és elég rossz volt, hogy találomra kellett mennünk, emlékezetből, hogy merre is jöttünk, mivel sehogy sem tudtam rábírni, hogy azt az útvonalat adja be. Egyik helyen el is keveredtünk a GPS-nek hála, amikor azt hittem végre találtam egy rövidebb utat, kiderült, hogy az visszavitt arra amerre nem tudtunk tovább menni. Egy jó fél órát mentünk ismét visszafelé. Én mondtam is páromnak, hogy most megint visszamegyünk, de ő azt mondta szerinte nem. Viszont amikor elérkeztünk egy olyan helyre, amiről biztosan tudtuk, hogy ma már harmadszor látjuk, akkor elismerte, hogy igazam van. Visszafordultunk ismét. Ez a kis keveredés is egy jó fél óra pluszt rávert az útra. A baj csak az volt, hogy sötétedett, az út pedig egysávos, kanyargós és tele van kátyúkkal. Jónéhányba bele is mentünk, én azon csodálkoztam, hogy a kocsi még nem esett szét. Végül teljesen besötétedett. Az egyik erdős résznél kiugrott elénk egy őz, kb. 2 másodpercen múlt, hogy nem mentünk neki. Žabljak-ba érve a GPS, az a drága, bevitt minket egy iszonyatosan rossz kavicsos füldútra, ami tele volt hatalmas kátyúkkal. És mindez persze a sötétben... A földút nem volt hosszú, pár száz méter, de csak nagyon lassan tudtunk rajta haladni, alig vártuk, hogy kikecmeregjünk onnét. Žabljak-tól még 50 perc volt a szállásunkig, azt hittük sosem érünk haza. Nagyon jó volt ez a nap, de a végét ez az egész elrontotta. A legdühítőbb, hogy még a kört sem tudtuk teljesen végigcsinálni.
Kapcsolódó bejegyzések:
