2022/05/23 - 2022/06/01.
Montenegro
5. nap - 3. rész
Rijeka Crnojevića - erdei túra
Karuč után a szállásra mentünk, megebédeltünk a Stari Most nevű étteremben a folyóparton, a kaja nagyon finom volt, utána még akartunk enni egy palacsintát, de nekik nem volt, úgyhogy átmentünk abba az étterembe, ahol tegnap ettünk, csak palacsintázni.
Kaja után pihiztünk egy kicsit a kéróban, majd délután, mikor már nem volt az a nagy meleg, elmentünk túrázni egyet Obod barlangjához /Obodska Pécina/.
Túra táv: 2,6 mérföld / 4,2 km /oda-vissza/
Minimum szükséges idő: 2 óra /oda-vissza/
Legmagasabb pont: 99 méter
Legalacsonyabb pont: 8 méter
Nehézségi fok: közepes
Parkoló: Rijeka Crnojevića
GPX file: Obod cave walk
 |
| A térkép |
A szállásunktól indultunk, ugyanis Obod barlangja Rijeka Crnojevića-ban található. Többnyire erdei ösvényeken haladtunk. Az út első fele nem igazán volt érdekes. Itt is láttunk néhány teknőst totyogni az aljnövényzetben.
Áthaladtunk egy áramszolgáltató területen, vagy valami ilyesmi lehetett.
Néhány romos épület állt a gyalogút mellett, melyet teljesen benőttek a növények.
Végig a Rijeka Crnojevića folyó mellett haladtunk, de csak nagy ritkán lehetett rálátni a fáktól. Ezen a részen a folyó vize szurdokos területen halad át.
A gyalogút minősége helyenként elég rossz, volt hogy köveken kellett átmászni és néhol a növények is eléggé benőtték a gyalogutat hogy szinte növénydzsungelen kellett átverekedni magunkat.
 |
| Óriáshangya |
Egy újabb romos épülethez érkeztünk, ezt is eléggé benőtték a növények. Itt felmentem a lépcsőn és benéztem a nyitott ajtón. Bemenni nem mertem, mert ki tudja mennyire instabil, az ajtóból pedig alig látszott valami. Még az is lehet, hogy régen ez egy lakóház volt, ami igen érdekes, hogy valaki itt az erdő közepén lakjon. Vagy elképzelhető, hogy ez volt az a nyomda, ahol 1494-ben nyomtatták ki a délszlávok első könyvét a "Oktoih prvoglasnik"-ot. Sajnos nagyon kevés infót találtam erről, hogy ez pontosan hol lehetett, de valahol itt a környéken.
A lépcsős résznél két irányba mehetünk, lefelé, ahol régen egy vizimalom állt, amiből sajnos ma már szinte semmi sem látszik, vagy folytathatjuk az Obod barlangja felé az utat tovább, fel a lépcsőn. Mi lementünk a malomhoz, de csak ennyi látszik:
 |
| Erre vezet az út tovább |
A barlanghoz vezető utolsó szakasz a legnehezebb. Megérkeztünk egy hatalmas kőrakáshoz, ahol egy nyíl jelzi, hogy innen lefelé kellene menni. A gyalogút viszont elfogyott, tehát a köveken át kellene tovább haladni. Amikor megláttuk, rögtön el is rettentünk, ehhez most sem kedvünk, sem energiánk nem volt. Sajnos innét még a barlang nem látható, több métert kellett volna köveken átmászva megtenni, míg végül elérjük a folyó eredési pontját, ahol maga a barlang is található.
Képeken nem nézett ki rosszul, sajnálom, hogy nem jutottunk el odáig. A barlang egyébként rengeteg denevérnek ad otthont és állítólag a szagukat hamarább lehet érezni, mint látni őket.
Visszafelé több romos házat is találtunk, ami odafelé fel se tűnt. Ezek viszont nagyon úgy tűntek, hogy lakóházak voltak.
Visszaérkeztünk a faluba. Még fel akartunk menni a dombtetőre, lentről látszott, hogy ott is vannak házak és szét akartunk nézni. El is indultunk, át a régi hídon, majd tovább egy gyalogúton, mely egy házhoz vezetett. Amellett kellett volna elmenni, de kerítés nem volt és egy kutya kint ült a ház előtt. Ahogy közeledtünk nagyon csúnyán nézett ránk, mondtam is páromnak, hogy a szeme se áll jól, de ő azt mondta, hogy menjünk nyugodtan, nem lesz semmi gond. Még vagy két lépést tettünk és a kutya már szaladt felénk, ugytva és vicsorítva. Ekkor megálltunk, én nagyon megijedtem, azt hittem mindjárt megharap. A kutya megállt tőlünk 1 méterre és tovább ugatott. Ekkor rászólt az ablakból a gazdája. A kutya nem nagyon akart tágítani, lassan megfordultunk és elindultunk visszafelé. Utána lenyugodott. Látszott egyébként, hogy nem arra megy, hogy megtámadjon, csak a házat védte. Hiába jelöl a térkép is ott a ház mellett egy gyalogutat, a kutya miatt lehetetlenség arra elmenni. Így a másik híd felé kellett volna kerülni, de ahhoz már nem volt kedvünk, úgy már messze lett volna és inkább letettünk róla.
Jelena megint amikor meglátott minket odahívott magához és ismét meghívott minket egy italra, de választhattunk jégkrémet is, nálam most az volt a befutó. Kicsit kellemetlenül éreztük magunkat, hogy minden nap meghív valamire és nem engedi, hogy kifizessük, nem vagyunk mi ehhez a hozzászokva.
Kapcsolódó bejegyzések:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése