2022/05/23 - 2022/06/01.
Montenegro
1. nap - 3. rész
Szállás elfoglalása Dobrilovina-ban és séta a kolostorhoz
Az Ostrog kolostortól Dobrilovina felé vettük az irányt, ahol a következő 3 éjszakára lesz a szállásunk. Azért erre esett a választás, mert eredetileg az volt a terv, hogy egyik nap végigautózzuk a Durmitor Ring-et, másik nap pedig elmegyünk keletre a Hridsko Jezero-hoz mely egy hegyek közt lévő festői tavacska, Dobrilovona pedig pont a két célpont között fekszik, ezért jó választásnak tűnt. Ám végül az útiterv változott, de erről majd később.
Dobrilovina felé több helyen is megálltunk, mindenhol csodálatos volt a táj. Montenegro tele van sziklákba vájt alagutakkal, napi szinten több ilyenen is áthaladtunk. Volt, amikor egymást követték az alagutak. Egyet sikerült is lencsevégre kapnom az autóból:
Nem részletezném, hogy mikor hol álltunk meg, mert fogalmam sincs. A képek úgyis önmagukért beszélnek.
Žabljak közelébe érve elfogyott az összes innivalónk, út közben több boltot is láttunk, de mindig csak halogattuk, hogy majd lesz még, most meg már nem találtunk egyet se, pedig nagyon szomjasak voltunk. Amit találtunk az már mind bezárt, pedig még 4 óra se volt. Az eső is elkezdett szemerkélni, de aztán hamar elállt. Végül egy benzinkút boltjába mentünk be, ahol tudtunk venni innivalót. Mostmár nyugodtabbak voltunk. Azt sejtettük, hogy ha felérünk Dobrilovinába, ott nem nagyon lesz bolt, mert az egy pici település.
Žabljak-nál beléptünk a Durmitor Nemzeti Park területére, mely végighúzódik egész Dobrilovináig és még azon is túl, a Tara kanyon mentén. A táj egyre változatosabb lett, a hegyek mindenhol ott voltak, de errefelé már sokkal zöldebb volt a táj, mint eddigi utunk során Podgoricától.
A Tara hídnál ráfordultunk a P4-es útra, innentől végig a Tara folyó mentén vezetett az út. A folyónak gyönyörű türkiz színű a vize, de kezdtünk fáradni és ma már nem álltunk meg sehol, gondoltuk lesz még rá alkalom, hogy ezt is lefotózzuk. A Tara mögött a hegyek végig ott álltak, mintha csak a folyót őriznék. Először lenyűgözött a látvány, de mivel nem túl változatosak, később kissé unalmasnak találtam ezeket az egyforma hegyeket.
Fél 6 körül érkeztünk Dobrilovinába, a Vila Montana Apartments-hez. A szállásunkhoz egy meredek betonozott út vezetett lefelé, a házat felismertem, amiben az apartman van, de parkolót ott lent nem láttam, pedig azt írták, hogy van. Gondoltuk ott hagyjuk az autót fent, ahol volt vagy 3 autónyi parkolóhely és lementünk gyalog az apartmanhoz bejelentkezni és megkérdezni hol parkolhatunk.
Sehol nem volt egy lélek sem és nem kaptam utasítást, hogyan tudunk bemenni a házba, ha megérkezünk. Azt gondoltam, majd valaki várni fog. Nem volt jobb ötletünk, felhívtam azt a számot, amit foglalásnál megadtak. Aki felvette nem igazán beszélt angolul, de nagy nehezen meg tudtam értetni vele, hogy itt vagyunk a háznál és szeretnénk elfoglalni a szállást. Nemsokára jött is egy idősebb hölgy a mellette lévő házból és hozta a kulcsot. Ő még annyit sem beszélt angolul, mint akivel telefonon beszéltem.
 |
| Ebben szálltunk meg |
A zöld tetős nagy házban több apartman is van, a miénk a földszinten volt. Az idős hölgy nagyjából megmutogatott mindent, jelbeszéddel próbálva kommunikálni. Kifizettük a szállást, ami 72,45 euró volt 3 éjszakára. Ez nagyon olcsónak mondható és ennyi pénzért abszolút rendben is volt a kéró. A környezet lenyűgözött, minden oldalról hegyek vettek körül minket. Az autót is lehozhattuk ide a ház elé, nem volt ugyan kijelölt parkolóhely, de a füvön nyugodtan lehetett parkolni.
Volt egy kis kiülős terasz is, nyugágyakkal:
Bent a házban kissé hűvös volt, de ez még jól is jött, mert kint nagy volt a hőség. Most így estefelé már nem is, de nap közben nagyon meleg volt, még itt fent a hegyekben is. Kicsit kifújtuk magunkat, ettünk a megmaradt szendvicsekből és kitaláltam, hogy menjünk el sétálni egyet. Kicsit beborult az idő és lógott az eső lába, de ennek ellenére elindultunk. Az a magány, ami a szállásunkat körülvette, első pillanattól kezdve megfogott. Alig pár ház volt csak a közelben, szinte ennyi az egész település. Emberekkel nem sokat találkoztunk. A szállásadóink sem zavartak, legközelebb akkor láttuk őket, amikor leadtuk a kulcsot kiköltözéskor.
Elindultunk tehát egy esti sétára. Maga az aprócska település a Dobrilovina kolostorról híres, gondoltuk megkeressük. A szállásunktól gyalog kb. 20 percre volt, egy aszfaltozott úton jutottunk le oda.
A kolostor a 16. században épült és Szent György tiszteletére szentelték. Megalapítása óta többször is kifosztották, elhagyták, lerombolták és felújították. Maga a kolostor templom méretű.
Először azt hittük csak kívülről nézhetjük meg, de odajött hozzánk egy szerzetes hölgy, aki megkérdezte be szeretnénk-e menni, amire mi igent mondtunk. Ebbe a szentélybe azonban nem lehet csak úgy belépni, a hölgy nekem adott egy hosszú szoknyát, páromnak pedig egy nadrágot, hogy ezeket vegyük fel. A hölgy nagyon kedves volt, angolul is tudott egész jól. Sajnos bent nem lehetett fotózni, de nagyon szép volt, ugyanolyan színes, mint a többi templom itt Montenegróban.
Visszafelé találtunk egy ösvényt, ami leágazott az útról, az volt kiírva, hogy Kulina 0,6 km és kb. 15 perc. Fogalmunk sem volt hova vezet, de fél km az nem olyan sok, gondoltuk megnézzük. Egy erdős részen haladtunk lefelé, egészen addig, amíg meg nem érkeztünk a Tara kanyonhoz. Sajnos elromlott az idő, szemerkélt az eső és leszállt a köd, de a Tara vize még így is gyönyörű színben pompázott. Ahogy tovább mentünk, megpillantottunk egy függőhidat, mely a folyó fölött ível át.
Visszamentünk a szállásra, közben kicsit el is áztunk, mert az eső még mindig szemerkélt. Lassan aludni mentünk, mert holnap reggel 7 körül szerettünk volna elindulni, hogy legyen időnk végigjárni egy nap alatt a Durmitor Ring-et.
Kapcsolódó bejegyzések:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése